Ha van, aki át tudja érezni azoknak a nőknek a helyzetét, akiket ilyen-olyan okok miatt rendre visszautasítanak a randi partnereik, akkor az én vagyok. És hogy mi az én egyetlen bűnöm, ami miatt nem kellek senkinek? Az, hogy van egy csodás 4 éves kisfiam.
Mindössze 2 éves volt a gyermekünk, amikor kiderült, hogy a páromnak van egy fiatalabb szeretője, akivel egy napon se szó, se beszéd összecsomagoltak, és külföldre költöztek. Én pedig itt maradtam egyedül, összetörve, egy babával, akinek szüksége volt rám.
Borzasztó nehéz időszak volt ez az életemben, viszont a kisfiam jelenléte tartotta bennem a lelket, és motivált arra, hogy felkeljek és előre haladjak minden egyes nap. Mindez viszont már a múlté, én pedig úgy érzem, hogy készen állok a továbblépésre, ez viszont sokkal nehezebbnek bizonyul, mint hittem.
Egyik randi a másik után
Harmincas éveim elején járva hittem abban, hogy rám is vár még valahol a nagybetűs szerelem, és megtalálom azt a férfit, akit nekem szánt a sors. Viszont amikor már az 5. randi partnerem is visszautasított, csak azért, mert nem szeretne magára venni egy pótapa szerepet, kezdtem egyre inkább kétségbe esni.
Büszke vagyok a kisfiamra, ezért elkerülhetetlen volt, hogy szóba kerüljön a randik alkalmával, partnereim arcán viszont minden alkalommal egyszerre láttam a meglepettség és a csalódottság érzését.
Mondanom sem kell, hogy ezeket a randikat sosem követte másik találkozó.
Rendre megkaptam minden férfitól, hogy ők nem állnak készen arra, hogy apaként álljanak egy gyermek előtt és felneveljék őt. Én pedig hiába magyaráztam, hogy nem pótapát keresek a gyermeknek, hanem egy stabil kapcsolatot.
Nem akartam titkolózni
Ahogy telt-múlt az idő, és egyik sikertelen randit követte a másik, megfordult a fejemben az a szörnyű gondolat is, hogy talán nem kellene elárulnom, hogy van egy gyermekem. Ezt viszont azonnal el is vetettem, és haragudtam magamra, amiért egyáltalán megfordult a fejemben.
Nem akartam eltitkolni a gyermekem, aki a mindenséget jelenti számomra.
Egy idő után viszont próbáltam minél inkább kihúzni magam az alól, hogy a magánéletemről kelljen beszélni. Ezt általában a 3. vagy 4. randiig sikerült is, akkor viszont már nem volt menekvés. Ha az első néhány randi pozitívan is alakult, a gyermek téma valamiért mindenkit elriasztott.
Kezdem azt érezni, hogy rossz helyen keresgélek, pedig munkahelyen, kávézóban, sőt még társkeresőn is próbáltam párt találni magamnak, de mindhiába. Úgy tűnik, örök szingliként fogom leélni az életemet, arról meg végképp letehetek, hogy a gyermekem számára megfelelő apamintát fogok tudni mutatni.
Kata történetét Szatmári Gabriella dolgozta fel.
