Bár évek óta válni készülök, képtelen vagyok megtenni. Hiába szeretnék véget vetni a zátonyra futott kapcsolatomnak, nem tehetem meg, mert nincs meg hozzá az anyagi hátterem.
Játékok, gyorskaja, új kütyük. A fiam élete csupa móka, amikor az édesapjával van, nekem pedig annak a szülőnek a szerepe jut, aki mindenre nemet mond.
Életem legboldogabb napja volt, amikor 9 hosszú hónap után végre karjaimban tarthattam a kislányomat, Mirát. A nőgyógyászom nem sok esélyt látott rá, hogy természetes úton essek teherbe, de mi nem adtuk fel. Az életemnél is jobban szeretem őt, sokan a közvetlen környezetemben viszont kételkednek ebben…
Még máig sem sikerült megszoknom a gondolatot, hogy gyerekkoromban áldozat voltam és semmilyen segítséget nem kaptam. Elhittem, hogy megérdemlem, és csak akkor tűnt fel, hogy az egész nem volt rendben, amikor már rég túl voltam ezen az életszakaszon.
Mindig is szerettem a gyerekeket, úgy éreztem, szót is értettek velük. Nem okozott számomra fejtörést, amikor az anyaság mellett döntöttem, hisz mindig is erre vágytam. Ennek ellenére úgy érzem, kudarcot vallottam.