Test

Sziesztázd magad hatékonyra!

Mosolyogva gondolunk vissza az óvodára, amikor semmi más dolgunk nem volt, mint egész nap csak játszani. Bár én soha nem tudtam bent aludni, azért most mégis hiányzik az a délutáni szundi. Megmondom, miért.
vous - 2015.07.22.
Sziesztázd magad hatékonyra!

Ha nem vagyunk kipihentek, gyakran elfelejtünk dolgokat, nagyobb az esély arra, hogy hibázunk, és egyszerűen képtelenek vagyunk koncentrálni. Viszont van egy módszer, ami garantáltan beválik: az ebéd utáni szundi.

Egy tanulmány szerint a délutáni pihenés számos pozitív hatással van a szervezetünkre. A tesztet negyven 18 és 50 év közötti önkéntesen végezték el, akik átlagban véve ugyanannyit aludtak. A rövid szieszta eredményeit illetően a tapasztalatok a következők:

  • Csökkenti a fáradtságot
  • Elősegíti az impulzív döntéshozatalt
  • Boldogabbá tesz
  • Örömöt nyújt

A pihenő 30 és 90 perc között kell, hogy legyen, és azt is kimutatták, hogy az alvás sokkal hatékonyabb, mint például a koffein. Fokozza az éberséget és javítja a verbális memóriát. Még egy nagyon rövid déli szunyóka is, ami 7 és 10 perc között van, azonnali hatást vált ki: az elkövetkezendő három órában sokkal eredményesebbek vagyunk. Egy japán kutatás szerint a legalkalmasabb idő a sziesztázásra 13.00 és 16.00 közé tehető. Ebben az időben volt leginkább jelen a figyelt személyeknél a tovább tartó éberség és a jó közérzet mint utóhatás.
Azt azért ne felejtsük el, hogy a napközbeni alvás aggodalomra is okot adhat, hiszen az is köztudott, hogy aki beteg, sokkal többet alszik, mint egy egészséges ember.

Szóval, lányok, itt az ideje, hogy kezetekbe vegyétek a pihenésetek felett az irányítást, és beiktassatok a napirendetekbe egy igazi kis szépítő, okosító alvást!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Hova tűntek Budapest gyönyörű kupolái? – A főváros eltűnt épített öröksége tovább él az Animatiqua Stúdió legújabb rövidfilmjében
Világ
Hova tűntek Budapest gyönyörű kupolái? – A főváros eltűnt épített öröksége tovább él az Animatiqua Stúdió legújabb rövidfilmjében
vous - 2022.10.26.
Október 20-án tartották Az Eltűnt Budapesti Kupolák című rövidfilm exkluzív premierjét. A rendhagyó kisfilm, amely egy letűnt kor értékes tetődíszeit eleveníti fel, különleges videotechnikával készült. Az alkotásban a főváros egykori stílusát jelentősen meghatározó kupolák kelnek életre. A premier díszvendége Sólymos Sándor, Ybl-díjas építész és filozófus volt, akivel Kondacs András, a film rendezője beszélgetett a vetítést követően budapesti városépítészeti lehetőségekről, az egykori épületek, valamint a kupolák jelenéről és jövőjéről.

Otthon

Ünnepi dekorációk a gyerekszobába
Otthon
Ünnepi dekorációk a gyerekszobába
vous - 2022.11.16.
A felnőtteknél talán csak a gyerkőcök várják jobban az ünnepi időszakot. Ilyenkor tehát nemcsak a nappalit és a konyhát érdemes karácsonyi díszbe öltöztetni, hiszen az ő szobájukban is nyugodtan helyezzünk el dekorációkat. Az advent kezdetétől tehát már bátran tehetsz be nekik színes díszeket, készíthettek közösen az ablakra valami apróságot, így már idejében elkezdődik és tovább is tart az ünnepi hangulat.