Test

Egyre kevesebbet és egyre rosszabbul alszanak a magyarok – Mi a megoldás?

Az óraátállítás kihívás elé állítja a szervezetet is és befolyásolja az alvás minőségét is. Azonban a téli időszámítás nélkül is van probléma az alvás minőségével, többek között az éghajlatváltozás miatt is egyre kevesebbet alszanak az emberek globálisan. A JYSK és a Magyar Alvás Szövetség közös összeállításából az is kiderült, hogy a magyarok 60 százaléka, és főleg a nők alszanak rosszul, ennek pedig számos élettani hatása is van. A két szervezet ezért stratégiai partnerséget kötött, az alvás minőségének javítása ugyanis a JYSK-nél is stratégiai cél. A jó alvásért lehet tenni, és ebben fontos szerepet játszanak a megfelelő matracok, párnák és takarók is. A JYSK-nél az árbevétel nagyjából harmadát jelentik az alváshoz kapcsolódó termékek, a matracokat, párnákat, takarókat pedig leginkább az utolsó negyedévben keresik a vásárlók. A párnákból a memóriahabos verziók, míg a paplanból a négyévszakos verziók számítanak favoritnak.
vous - 2023.10.25.
Egyre kevesebbet és egyre rosszabbul alszanak a magyarok – Mi a megoldás?

Október utolsó vasárnapján ismét jön az óraátállítás, ami nem csak azt jelenti, hogy egy órával hamarabb sötétedik, de a téli időszámításra való átállás a szervezetet is megviseli, és az alvásra is hatással van. A jó alvás elengedhetetlen része az általános egészségnek, enélkül többek között hangulati rendellenességek, szívproblémák, elhízás vagy éppen cukorbetegség is felléphet – hívja fel a figyelmet a JYSK és a Magyar Alvás Szövetség. A két szervezet stratégia partnerség keretében igyekszik bemutatni, mit lehet tenni a jó alvásért.

Tennivaló pedig bőven van, ugyanis nem csak az óraátállás miatt alszanak egyre rosszabbul globálisan az emberek.

Globális alvásveszteség

Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke a JYSK sajtóeseményén arra hívta fel a figyelmet, hogy nemzetközi kutatások szerint az egy főre jutó alvás mennyisége jelentősen csökken, az alváshiányos éjszakák száma pedig 13-15 éjszakával nő, aminek komoly élettani következményei vannak. Ennek egyik oka az éghajlatváltozás: dán tudósok 7,41 millió éjszakai alvást követtek nyomon és azt vették észre, hogy még a melegebb éghajlatú földrajzi zónákban is kevesebbet alszanak az emberek, és nehezen tudnak alkalmazkodni az alvási hőmérséklet emelkedéséhez.

Így alszanak a magyarok

A JYSK sajtóbeszélgetésén szó volt a Magyar Alvás Szövetség és a Szinapszis Egészségkutató 2020 és 2024 között folyó éves követéses vizsgálatáról is. Ebből kiderült, hogy romló tendencia látható a magyarok alvásminőségében. 2023-ban a lakosság közel 40 százaléka gondolja úgy magáról, hogy kitűnően vagy inkább jól alszik. Azonban az alvásminőség objektív megítélése szerint mindössze a magyarok 4 százalékának normális az alvásminősége. A lakosság 20 százaléka gondolja úgy, hogy inkább rosszul vagy nagyon rosszul alszik, ez az arány nőtt az előző évhez képest. Az objektív besorolás itt is borúsabb képet fest, a lakosság 60 százaléka a súlyos vagy nagyon súlyos állapotba tartozik alvásminősége szempontjából. Hétköznap egyébként átlagosan 6,8 órát, míg hétvégén átlagosan 7,6 órát alszanak a magyarok.

A kutatásból az is kiderült, hogy a nők sokkal több és súlyosabb alvással kapcsolatos problémával küzdenek mint a férfiak. Ilyen gyakori tünet például a napközbeni álmosság, az éjszakai felébredés, a nehéz visszaalvás, a reggeli fáradt ébredés, ezek a lakosság 60 százalékánál jelentkeznek. Nőtt továbbá a nehezen elalvók száma is, idén ez már a válaszadók 41 százalékára jellemző.  Az előző évekhez hasonlóan 43 százalékos azoknak az aránya, akik úgy érzik, hogy csökkent a fizikai és/vagy szellemi teljesítőképességük, de idén volt a legmagasabb, 37 százalékos, a rémálmokkal küzdők aránya.

Németh György hozzátette, hogy az elmúlt évek eredményeitől elmaradva, a lakosság 13 százaléka érzi teljesen kipihentnek magát ébredéskor, míg közel kétharmaduknál előfordul, hogy időnként fáradtnak érzik magukat ébredéskor. A lakosság negyede nyilatkozott úgy, hogy rendszeresen érzik magukat kialvatlannak ébredés után.

Érdekes egyébként, hogy a problémák ellenére mindössze 7 százalék fordult már háziorvoshoz alváspanaszokkal, és mindössze 2 százalék ment alvásspecialistához. Ellenben nő az alvásfigyelő eszközök használata: már a lakosság 9 százaléka használ ilyeneket. Idén pedig 48 százalékra nőtt az elalvást segítő készítményt használók aránya, a leggyakrabban alkalmazott alvássegítők továbbra is a gyógyteák.

Matracok, párnák, takarók – ezek is segíthetnek

A JYSK szakértői arra hívták fel a figyelmet, hogy az alvást segítő eszközök között fontos szerepe van a hálószoba berendezésének is. „Kevesen gondolnak arra, hogy a rossz alvásuk mögött egy rosszul megválasztott párna, matrac vagy ágyrács is állhat. Annak is fontos szerepe van, hogy milyen takaróval alszunk, milyen meleg vagy éppen milyen nehéz az. A JYSK kiemelt figyelmet fordít az alvásra, a 94 áruházunk mindegyikében van alvásstúdiónk, amelyben a szakembereink segítenek abban, hogy mindenki megtalálja az alvását legjobban támogató terméket. Illetve működtetünk egy Sleep Academy továbbképzést is, amely célja, hogy kollégáink a legfrissebb tudást adhassák át a vásárlóknak” – mondta Szilvási Krisztina, a JYSK kommunikációs vezetője.

A JYSK-nél az árbevétel nagyjából harmadát jelentik az alváshoz kapcsolódó termékek, a matracokat, párnákat, takarókat pedig leginkább az utolsó negyedévben keresik a vásárlók. A párnákból a memóriahabos verziók, míg a paplanból a négyévszakos verziók számítanak favoritnak.

Gerincfájdalom ellen

A gerincfájdalmakat és a kényelmes alvást segíti például a matrac kiválasztása is, ehhez pedig fontos, hogy a vásárlás előtt eltöltsön a vásárló egy kis időt a kiállított matracokon a szokásos alvó pozíciójában. Ha ketten alszanak egy matracon, akkor pedig érdemes mind a két félnek végigcsinálnia ezt a folyamatot. Akkor választott ugyanis valaki jó matracot, ha a gerince egyenesen helyezkedik el akkor is, amikor oldalt fekszik. Az izmok és az ízületek túl nagy nyomásnak vannak kitéve, ha a nem megfelelő keménységű matracot vesz valaki, általánosságban ugyanis a testsúly és a test formája határozza meg, hogy pontosan milyen szilárdságú matracra van szükség. A derékfájás elkerülése érdekében fontos a matrac időszakos cseréje is, érdemes 10 év után váltani.

Fontos a nyak alátámasztása

Hasonlóképpen, a párna – bár apróságnak tűnik – sok gondot okozhat. Egy megfelelő alátámasztást nyújtó párna kulcsfontosságú a minőségi alváshoz. A JYSK szakértője szerint, ha valaki az oldalán fekve alszik, különösen fontos, hogy a megfelelő párnát válasszon ki ahhoz, hogy a nyakcsigolyái ne legyenek természetellenes pozícióban. Oldalt fekvéshez a magas párna jó, amely megfelelő alátámasztást ad a fejnek. Hanyatt fekve alváshoz pedig fontos, hogy a párna legyen alacsony, ami elsődlegesen a nyakat támasztja. Ennek az elvárásnak egy ergonomikus, speciális habszivacs vagy természetes latex párna felel meg, amely további alátámasztást nyújt a nyak számára.

A JYSK arra is felhívja a figyelmet, hogy a hálószobában a hőérzethez a paplan, takaró is hozzájárul, nem csak a szoba hőmérséklete. A különböző melegségű paplanokból mindenki kiválaszthatja a legmegfelelőbbet. A paplan vastagsága mellett a töltet is fontos tényező. A természetes töltet mint a pehely és toll, előnye, hogy jól szellőzik, egyenletesen és könnyen terül szét a test körül, ez a töltet a legjobb szigetelő. A selyem paplan általában vékony, hőmérséklet szabályzók, így biztosítják a megfelelő hőmérsékletet az éjszaka során. A selyem ráadásul lélegző, antibakteriális anyag, ami kényelmes, higiénikus alvási körülményeket biztosít. A szintetikus töltet poliészter szálakból áll, ez hatékonyan vezeti el a nedvességet.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Hová menjünk nyaralni?
Világ
Hová menjünk nyaralni?
vous - 2024.05.06.
Minden évben komoly családi dilemma lehet a nyaralás kérdése. Akár hosszabb, vagy rövidebb időre szeretnénk elutazni, szerencsére a közelben is találhatunk rengeteg gyönyörű látnivalót. Strandolás a tengerparton? Városnézés? Vagy mindkettő? Sokféle utazás közül válogathatunk!

Otthon

Miért praktikus a kinyitható kanapé mindennapi alváshoz?
Otthon
Miért praktikus a kinyitható kanapé mindennapi alváshoz?
vous - 2024.05.30.
A kinyitható kanapé nagyon praktikus akár mindennapos alváshoz is. Miért? Azért, mert egyszerre több funkciót is ellát, miközben rendkívül kényelmes bútordarab. De ne rohanjunk ennyire előre, vegyük sorra az előnyöket!