Egyéb kategória

DIY karácsonyi ajándék: levendulás fürdősó

Egyre inkább terjed a kézműves ajándékok hagyománya. Én ezzel kapcsolatban fontosnak tartom kihangsúlyozni, mennyire lényeges, hogy a kézzel készített ajándék mögött is legyen ötlet, legyen az a tárgy hasznos, és nem haszontalan porfogó.

vous - 2018.11.22.
DIY karácsonyi ajándék: levendulás fürdősó

Ilyen, ráadásul jollyjoker ajándék lehet egy fürdősó, aminek a nagymamától a nagynénin át a barátnőkig mindenki örülhet. Én levendulásat készítettem, és most elárulom, hogyan!

Fontos, hogy a kézműves ajándékokat jó előre találjuk ki, ne hagyjuk az utolsó pillanatra, így nem egy plusz letudnivaló lesz, hanem tényleg örömteli alkotás. Én jó előre kitaláltam a fürdősó ötletét, ezért már hónapok óta gyűjtögetem az egyforma befőttes üvegecskéket. Nem volt nehéz dolgom, mert a műanyag dobozos joghurtok helyett régóta üvegeset veszünk. Ezeknek az üvegeit eltettem, a címkéket láztattam, majd kimostam őket.

A levendulát még nyár végén, ősszel kezdtem gyűjteni a kertben. Ollóval levágam a virágos részeket, majd amikor a lakásban megszáradtak, Bálinttal esténként leszáraztuk őket. Az így kapott apró virágokat tovább szárítottam.

A további részleteket elolvashatjátok ide kattintva >>>

Objektum doboz

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

EFOTT fesztivál: 4 nap, 6 színpad, több mint 100 fellépő a nyár legnagyobb egyetemi buliján
Világ
EFOTT fesztivál: 4 nap, 6 színpad, több mint 100 fellépő a nyár legnagyobb egyetemi buliján
vous - 2023.06.05.
A törökországi földrengésben érintett hallgatókat is vendégül lát idén az EFOTT fesztivál – jelentette be Dr. Hankó Balázs Zoltán felsőoktatásért felelős államtitkár a rendezvényt beharangozó sajtóeseményen. Elhangzott: az EFOTT az egyetemisták fesztiváljaként a 18-29 éves korosztály egyik legkedveltebb nyári programja. A rendezvény sokszínű zenei kínálatának köszönhetően a középiskolásoktól az egyetemistákon át minden korosztály megtalálhatja a számára legizgalmasabb előadókat, 6 színpadon több mint 100 fellépőt. Július 12. és 16. között többek között a VALMAR, a Wellhello, Dzsúdló, a Halott Pénz, a Follow the Flow, ByeAlex és a Slepp, Azahriah, Majka, a Blue, a La Bouche és a Culture Beat is koncertezik a Velencei-tó partján. A fesztivál nappali programjait összefogó UNIversumba idén rekordszámú felsőoktatási intézmény jelentkezett. A programok középpontjában a kultúra, az egészséges életmód, a digitalizáció és a fenntarthatóság áll majd.

Otthon

Milyen tolóajtók közül választhatunk?
Otthon
Milyen tolóajtók közül választhatunk?
vous - 2023.06.01.
Az emberek többsége olyan lakásra vagy házra vágyakozik, ahol valóban otthonra találhat. A modern lakberendezési irányzatokban a praktikus, esztétikus és energiahatékony lakberendezés kiemelten fontos, de gyakran szembesülünk a hely szűkösségével. Az alábbiakban néhány megoldást tekintünk át, amelyek egyszerűbbé és modernebbé változtatják mindennapjainkat, miközben a lakásunk is letisztultabb megjelenést kap.