Azt mondják, az vagy, amit hallgatsz. Én annyival egészíteném ki: az vagy, amit és amin hallgatsz. Ma már a legtöbben csak benyomják a #nagyonzenét a dugóban ülve, mert az „összehoz minket”. Mindegy mi, csak szóljon. Természetesen ingyen. Ha valakit mégis érdekel, mit hallgat, akkor letölti. Természetesen ingyen. Mielőtt felháborodott kommentekkel bombáznátok, hogy általánosítok, meg amúgy is, nem úgy van az, nézzük meg, hogyan változtak zenefogyasztási szokásaink az elmúlt pár évtizedben!
Szívesen kezdeném az Edison-féle hengeres fonográfnál, de valószínűleg azzal a lendülettel nyomnátok is az X-et a sarokban. Bőven elég, ha csak a ’40-es évekig ugrunk vissza.
Egészen pontosan 1948-ig, amikor is a magyar származású Goldmark Péter Károly, a Columbia Records fejlesztőmérnöke előállt a mikrobarázdás lemez ötletével. Volt egy átmeneti időszak, körülbelül 10-15 év, amíg egyszerre gyártottak gramofonlemezeket és ilyen mikrobarázdás lemezeket, azaz vinyleket, de a hatvanas évektől a vinyl lett a legelterjedtebb hanghordozó.
Ideje tisztázni, mi is az a vinyl és miért nem helyes a bakelit megnevezés
Bakelitből sose készítettek hanglemezt, a téves szóhasználat azért terjedt el, mert az acetilcellulóz-polivinilkloridból készült hanglemezek anyaga nagyon hasonlított a telefonkészülékek, fogantyúk anyagaként régen jól ismert bakelithez. Oké, tudjuk már, ki találta fel és mi a pontos megnevezése, de mit tud a vinyl, ami miatt újra reneszánszát éli?
Hogy választ kapjak a kérdéseimre, egészen a Wave lemezboltig mentem, ahol az üzlet tulajdonosával, Pápai Sándorral beszélgettem.
Mindig volt egy szűk szubkultúra, aki vinylt hallgatott, de most, az utóbbi egy-két évben baromi erősen visszajött, jelenleg ez a fő irány, úgy néz ki.
Csak találgatni lehet, minek köszönhető a folyamat, mindenesetre jó látni, hogy bizonyos körökben újra menő lett ez a formátum. Én is pár éve feltúrtam az otthoni gyűjteményt, izgalmas volt a szüleim kedvencei közt lapozgatni, kézbe venni egy-egy lemezt.
Azt mondják, hangulata van. Kicsit recseg, könnyen karcolódik, nem hallgathatod vonaton vagy futás közben, mégis olyan élményt nyújt, amit a digitális zene nem tud helyettesíteni. Ahogy Sándor fogalmazott: „Leveskockából is lehet levest főzni, de sosem lesz olyan finom, mint az igazi.”
Beszélgetésünk alatt igen sokan megfordultak az üzletben, feltűnt, hogy az érdeklődők nagy része külföldi.
Egy csapat német fiatal a second hand albumok között válogatott, miután kiválasztották a szimpatikus darabot, rögtön bele is hallgattak. Pár ütem után mosolyogva bólintottak, tetszett nekik a véletlenszerűen kiválasztott zene.
Kicsit később, egy Győrben dolgozó francia srác állt a pultnál, egy vadiúj vinylt szorongatva. Nyolcezer forintot fizetett érte, ő is széles vigyorral búcsúzott.
Arról érdeklődtem, mi vonzza a turistákat leginkább. „A külföldiek ezeket a lemezeket otthon talán olcsóbban is megkapják. Őket inkább a használt kelet-európai cuccok érdeklik. Vannak, akik kapásból ismerik az Omegát, de az is elég nagy dolog nekik, ha találnak itt indiai nyomású lemezeket.
A múltkor Queent vett egy srác, mondtam neki, nincs túl jó állapotban. Azt mondta, nem baj, már van belőle hét másik verzió, de indiai még nincs.
A sztori itt félbeszakadt, hisz egy újabb érdeklődő állt mellettünk, akinek négy darab Szűcs Judith kazetta hiányzott a gyűjteményéből. Ő nem járt sikerrel, a rengeteg CD közt csak pár darab kazetta árválkodott. Bár én örömmel fedeztem fel köztük Szabó Benedek és a Galaxisok tavalyi kiadását, rajtuk kívül nem sok hazai banda gondolkodik ma kazetta formátumban.
Na és persze a CD…
Állandó téma a zenészek közt, hogy érdemes-e még fizikai hordozón megjelentetni a legújabb számokat, van-e értelme azon kívül, hogy pár fanatikus rajongó kirakja otthon a polcra.
Mialatt az üzletben voltam, CD-t pont nem keresett senki, persze ebből nem lehet következtetést levonni. Talán egyszer a fényes korongok is újra divatba jönnek, az én CD-imet is előtúrják majd a gyerekeim… Ki tudja?
Én addig is próbálom tartani a lépést a folyamatosan változó formátumokkal, gondosan őrzöm a walkmanem, megvan még a nővérem discmanje is valahol, és persze MP3- és MP4-lejátszók garmadáját tudom felmutatni.
Az MP3 még mai napig velünk van, de az új őrület kétség kívül a streaming. Pár hónapja én is előfizettem a Spotify Premium verziójára, így a zsebemben hordok több ezer dalt, a hangulatomnak megfelelő playlistek közt böngészek és a lelkiismeretem is nyugodt, hogy mindezt legálisan teszem. Valaki a fizikai formátumért, valaki egy alkalmazásért, de egyre többen áldozunk a zenére. Tudom, sokan értetlenkednek ezen…
Miért fizetsz valamiért, amit ingyen is megkaphatsz? Erről is van véleményem, de ezt majd legközelebb fejtem ki.
