Már több mint 30 ezer ember jelzett vissza arra az eseményre, aminek keretein belül a szervező azt ígéri, bolyongani lehet az elhagyott tébolydában, a Lipótmezőn. Még az is kérdéses, hogy egyáltalán tényleg be lehet-e majd menni, az pedig egészen biztos, hogy ennyi ember nem tud egyszerre részt venni ezen. Éppen ezért most hoztam nektek egy kis virtuális sétát, hogy ha nem juttok be, akkor is legyen elképzelésetek arról, mi volt/van a Lipótmezőn.
Ha a Lipótmezőről hallok, akkor kislánykori emlékek rohamoznak meg, hiszen egyike voltam a „lipóti gyerekeknek”. Na persze nem úgy, ahogy elsőre gondolnátok, nem páciens voltam, hanem egy ott dolgozó pszichiáter-pszichológus házaspár gyereke, így suli után sokszor jártam be hozzájuk. Sőt, úgy is mondhatnám, hogy a fél gyerekkoromat ott töltöttem. Ennek fényében pedig, mikor megláttam, hogy valaki sétát szervez az elhagyatott épületbe, azonnal eszembe jutott, én mi mindent mutatnék meg.
Parázni vágyóknak
Nem túl nagy spoiler, de amit biztos nem fogtok látni, úgyhogy ha ezért mentek, akkor csalódni fogtok: a kertben bolyongó őrült lelkek, szanaszét hagyott kényszerzubbonyok, elektrosokkgépek kiálló drótokkal a folyosók közepén. Ezeket már réges-rég, a bezárás előtt sem használták, így aki azért menne, hogy borzongjon, mert végre „élőben” láthatja azokat a dolgokat, amiket eddig csak filmen, az ki fog ábrándulni. A Lipót is csak egy kórház, tehát főleg a klasszikus kórházi berendezéseket láthatjátok. Talán annyi különbséggel, hogy ha fent vannak még a táblák az osztályok neveivel, akkor belefuthattok például olyanba, hogy „forenzikus osztály” (itt igazságügyi kivizsgálások is zajlottak).
Persze, ha valaki mindenképp azért megy, hogy egy egykori diliházban borzongjon, annak azt ajánlom, hogy ne a főbejáraton menjen be, hanem kerülje meg jobbról. Ott talál majd egy belső udvart, ahonnan be lehet menni az alagsorba. Na, az bármelyik Fűrész-filmnek lehetett volna a helyszíne. Sötét, rohadó folyosók, csövek mindenhol és – anno – ehhez még hozzátartozott a pislákoló fény. Ennek ellenére egyébként hatalmas élet volt ott, szinte mindig tele volt árussal, akik főleg fehérneműt, zoknikat és pólókat árultak.
Amit tényleg érdemes megnézni
Ám mire számíthat az, aki mégis a főbejáratot választja? Már rögtön a földszinten, ha belép és pár métert sétál előre egy hatalmas aulába jut. Itt volt a büfé, és persze a világ legjobb fasírtos szendvicse, és innen nyílik a kápolna, ami még lerohadt állapotban is biztos, hogy gyönyörű látvány. Itt egyébként főleg tudományos előadásokat tartottak és hétvégenként volt mise.
Az épület nagy része viszont tényleg nem különbözik más kórházaktól, kórtermeket, folyosókat, tévészobákat, orvos- és nővérszobákat találhattok. A földszinten, amit még érdemes felkeresni, az a gyerekosztály. Ehhez egy tornaterem is tartozott, azon keresztül pedig egy gyönyörű kis kertbe lehetett kimenni. Persze, mivel ma már senki nem gondozza ezt, vélhetően teljesen vadregényes, de még talán így is oda tudjátok képzelni a virágokat, amik egykor ott nyíltak.
Ha pedig az első emeletet célozzátok meg, ott is találhattok pár érdekes dolgot. Itt volt ugyanis a tanácsterem és az igazgatóság, de ennél is izgalmasabb lehet a könyvtár, ami szintén ezen az emeleten található. Sőt, ha itt járkáltok, akkor találhattok egy olyan osztályt is, aminek a falai szinte teljesen ki vannak dekorálva rajzokkal.
Azonban mégis a legjobb dolog igazából a Lipóton a kert. Bár ma már nem olyan szép, mint egykor, igazi regénybe illő hely, ahol nagyjából bármerre mentek csodálatos növényeket és titkos ösvényeket találhattok. Érdemes tenni itt egy sétát, mert ha a Nyéki út felé veszitek az irányt, egy idő után belebotlotok a pavilonba, ahol egykor nyomda működött, volt könyvkötészet, művészetterápia és sok beteg dolgozott ott.
Dióhéjban ilyen hely volt a Lipótmező. Ám, mit szeretne megmutatni az esemény szervezője? Megkérdeztük tőle!
Rengetegen jelezték, hogy mennének a Lipót bejárására, hogy jött az ötlet?
Egy ismert csoportban írtam ki, hogy “kinek volna kedve megtekinteni a helyet”. Az elején pár ember jelentkezett. Mivel szerettem volna ezt a pár embert értesíteni az időpontról és találkozási helyszínről ezért létrehoztam az eseményt.
Miért hirdetted meg, még az előtt, hogy megkaptad volna az engedélyt rá?
Érdekessége a dolognak és az épület történelme fogott meg és elsősorban ezt szerettem volna az emberekkel megosztani egy kötetlen sétával egybekötve, ami egy egyszerű hétvégi programnak indult, nem egy 7000 főt befogadó eseménynek. Így, az engedélyeztetés fel sem merült mert nem számítottam ekkora érdeklődésre. Az event meghirdetése után láttam mekkora az érdeklődés és ekkor kezdtem el komolyabban az esemény szervezését. Felkerestem az önkormányzatot és az MNV-t, hogy látván mekkora az érdeklődés, az együttműködésüket kérném.
Számítottál arra, hogy ennyien jeleznek vissza?
Őszintén nem. Amikor két óra eltelt az event létrehozása után, akkor volt azoknak a létszáma, akik jönnének, 1400 főnél. Most tartunk 7000-nél.
Ennek fényében, hogy ennyien mennének, hogy döntöd el, ki mehet és ki nem, vagy lesz több séta?
Én azt szeretném, hogy mindenki kapjon lehetőséget a megtekintésre. 7000 főről beszelünk ami rengeteg és a látogatást egy hétvége alatt lehetetlen lebonyolítani ennyi ember számára. Valószínűleg csoportokban fog zajlani, nem kiválasztás szinten, de erről majd csak a későbbiekben tudok közölni információt.
Mit tervezel a sétára, ismered az épületet?
Szeretnék régi dolgozókat is elhívni a helyre, hogy meséljenek, vezessék a csoportokat a helyszínen, természetesen biztonsági felügyelet mellett.
Az épületben nem voltam, viszont rengeteget olvastam róla és a volt igazgatóiról a nyitástól kezdve. Szeretném ha az emberek megismernék a hely történelmét, az épület formáit és szépségét.
Ha az ember nem tud valamit megmagyarázni, akkor kezdi el emlegetni a sorsot, a szerencsét, vagy végső esetben a véletleneket.
