Három éve voltunk együtt, amikor minden megváltozott. Egyik napról a másikra jelentette ki, hogy vagy lefogyok, vagy ennek itt és most vége. Sokkot kaptam.
A gólyatáborban ismerkedtünk meg Boldival, szerelem volt első látásra. Külön szakra jártunk, de egy suliba. Azt hittem majd az egyetemi évek alatt kiélem magam, vadul bulizok és pasizok, de nem bántam meg, hogy egyből rám talált a szerelem. Az első év után össze is költöztünk, amiért nagyon izgatott voltam.
Nagyon szerettem őt, ő is megőrült értem, mindent együtt csináltunk. Arra gondoltam, mennyire szerencsés vagyok, hogy ilyen fiatalon megtaláltam az igazit. De amikor az életünk egyik része az egekben van, addig egy másik zuhanásnak indul. A negyedik félévben nagyot esett az átlagom, és pánikolni kezdtem, hogy áttesznek önköltségesre, amire meg nem volt pénzem, az egyetemet meg be akartam fejezni. Ezért rengeteget tanultam, hajnalig bújtam a könyveket, aminek az lett a vége, hogy minden egyes alkalommal, amikor könyv volt a kezemben valamit falatoztam. Nemsokára odáig fajult ez a szokásom, hogy stresszevéssel csillapítottam a szorongást.
A kilók rohamosan szaladtak fel rám…
Talán komolyabban kellett volna vennem a jeleket. Az apró megjegyzések és viccelődések, amelyeken csak nevettem, most még inkább fájnak. Tudtam, hogy ez nem egészséges, ezért amint helyreálltak a jegyeim, igyekeztem megszabadulni a feleslegtől. Torna, futás, ami csak belefért, viszont lefogyni nem volt olyan egyszerű, mint meghízni, emellett nehéz volt leszokni a stresszevésről is.
Éreztem ahogy távolodunk egymástól. Már nem akart mindent együtt csinálni, és a szemével sem követett, ha a zuhany alól jöttem ki, de látta az igyekezetem és a szerelmet a szememben. Ez azonban nem volt elég, türelmetlenné vált, és egyik nap, amikor éppen vacsoráztam teljesen kifordult önmagából, és elhordott mindennek. Sírva fakadtam, ő csak a szakításról beszélt, míg én azt hajtogattam mennyire szeretem, majd megszólalt:
“Jó. Akkor vagy lefogysz két hónap alatt, vagy ennek most itt vége. Már nem az vagy, akibe beleszerettem.”
Én pedig kapaszkodtam valamibe, amiről azt hittem örökké tart. Letelt a két hónap, de mint várható volt, nem sikerült elérnem a célt. Boldi összepakolt és lelépett. Utáltam magam, a testem, az egész életem. Nem is tudom hány hónap telt el az önsanyargatás medrében, amikor végre magamhoz tértem, és azt mondtam: én nem ezt érdemlem!
Új célokat tűztem ki magam elé. Életmódváltás, edzés és pszichológus. Nem volt könnyű beismernem, hogy ez nem volt igazi szerelem, amely segít és támogat még a legnehezebb időkben is. Még hosszú út áll előttem, de most már sokkal kedvesebb vagyok önmagamhoz, mert ha éppen most más nem is, de én szeretem így is magam.
Noémi történetét Juhász Adél jegyezte le
