Egyéb kategória

Szuper módszerek, hogy a munkahelyen is betartsátok a diétát

A diéta már önmagában is kemény dolog. Nem kis elszántságot és kitartást követel. Íme, néhány megfontolandó tanács arra, hogyan maradhat veletek az erő még munka közben is.

vous - 2016.02.01.
Szuper módszerek, hogy a munkahelyen is betartsátok a diétát

Vannak szerencsés alkatok és kevésbé szerencsések. Általában pont úgy esik, hogy egy nem szerencsésre jut egy szerencsés, aki fellelhető baráti körben, családban vagy a munkahelyen. Mi most az utóbbi helyszínre hangoltuk diétás tanácsainkat, mivel valljuk be, életünk sok-sok óráját az irodában töltjük. Segítünk abban, hogyan készüljetek és maradjatok erősek, hogy a csábítás minden formájának ellen tudjatok állni. Jelszó: felkészültség!

Csomagoljunk!

A reggeli a nap legfontosabb része. Meg az ebéd. A vacsoráról már ne is nagyon álmodozzunk. Lényeg a tervezés. Csomagolni, csomagolni. A nap minden szakára. Ez azért olyan fontos, mert ha aztán már csak kiugrani lesz időnk bekapni valamit, mondjuk a sarki pékségbe, az biztosan több 100 kalóriával többet fog jelenteni, mint az előre bekészített, jól átgondolt menü.

Víz!

A víz az egyik legfontosabb, ami mindig velünk kell, hogy legyen, a megfelelő folyadékbevitel miatt. Csökkenti az éhségérzetet, gyorsítja az anyagcserét, ezzel segítve diétánk hatásosságát. Tapasztalat, hogy sokkal többet iszunk, ha ott van mellettünk másfél liter ásványvíz a gépünk mellett, mint ha folyamatosan töltögetnünk kell a poharunkat. Ennek szellemében elő a palackokkal! A vízfogyasztás fontosságáról és tarthatóságáról pedig főszerkesztőnk, Eszter cikkében is olvashattok.

Okos falatok

Vannak azok a kritikus hosszú percek. A reggeli és az ebéd, az ebéd és a vacsora között. Semmi baj, ha nem háromszor eszünk egy nap, mi több, a sokszor keveset elv az egyik legtarthatóbb. Így elkerülhetjük a vércukorszint-ingadozást, valamint azt, hogy a farkaséhségtől aztán jókora adag ételre legyen szükségünk.

Az viszont fontos, hogy ne ropit és egy tábla csokit nassoljunk. Helyette vegyünk finom magvakat, vágjunk csíkokra zöldségeket, sajtokat, naponta legalább kétféle gyümölccsel tankoljunk fel ezekre az időszakokra. Azon túl, hogy egészséges falatokra váltunk, a másik érv ezek mellett, hogy biztosan nem fog minket az a veszély fenyegetni, hogy bárki eleszi előlünk a munkahelyen.

Egyik fülemen be, a másikon ki

Ne hagyjuk kibillenteni magunkat. Ha már rég elkezdtük a diétát és úgy érezzük, eredményes is, ne térjünk el tőle csak azért, mert a kolléganő kipróbált valamit és azt tanácsolja, tegyünk így mi is. Ti ismeritek a testeteket, a határaitokat. Ami neki jó, nem biztos, hogy nektek is.

Ha adnak, ne fogadd el

Tudjátok, vannak azok a finom apró sütemények, amikkel a kollégák sasszéznak asztaltól asztalig, széles vigyorral kínálva. Általában a szemrevételezés az első, ami után borul minden. Éppen ezért mi azt mondjuk, ilyenkor kell felvenni a nyúlcipőt, kitalálni egy fontos hívást, amit el kell intéznetek és már magatok mögött is hagytátok a habzsoló sokaságot.

Útvonal

Nem árt, ha magát az utat is úgy tesszük meg a munkahely felé, hogy abban legyen egy kis séta. Hajlamosak vagyunk addig tervezni az útvonalat, míg csak két lépést kell tennünk maximum. Jót tesz a testmozgás, ha pedig nem tudunk edzeni munka mellett, akkor egyenesen kötelező.

Mivel a leghatásosabb eredményt a lassan, de biztosan elv adja meg, így magára a diétára is úgy kell tekinteni, mint egy életmódváltásra, amire bizony készülni kell nap mint nap, ellenállni mindenféle csábításnak, de higgyétek el, megéri. Ezekkel az apró, de következetes változtatásokkal tartós eredményt érhettek el, és nem fog fenyegetni titeket a jojóeffektus. Ha pedig még több tippre vagytok kíváncsiak egészséges életmódra váltás témában, böngésszétek Még idén! cikkeinket!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Már csak a szakdolgozat választ el a diplomádtól?
Világ
Már csak a szakdolgozat választ el a diplomádtól?
vous - 2023.01.19.
Minden gólyát a szakdolgozattal riogatnak, akik ezt persze rendszerint nem veszik komolyan, hiszen még annyira távolinak tűnik, és amúgy is az új élethelyzet felett érzett eufória tompít minden aggodalmat.

Otthon

Kényelem és praktikum egy szűkebb nappaliban is
Otthon
Kényelem és praktikum egy szűkebb nappaliban is
vous - 2023.01.26.
Amikor a nappalinkat rendeznénk be, az elsődleges szempontunk egyértelműen a kényelem, hiszen ez az a helyiség, ahol általában a legtöbb időt töltök, és ahol vendégeket is fogadunk. A helyiség mérete azonban olykor határt szab a lehetőségeknek: a praktikus helykihasználásra is figyelmet kell fordítani amellett, hogy egy kellemes hangulatú, jól használható nappalit szeretnénk kapni. Szerencsére a széles bútorválaszték ebben mellettünk áll.