Amióta az eszemet tudom, azt vallottam, hogy bármi történjék is, mindig jobb a békesség. Legyen szó akár családtagról, akár barátokról, akár exekről, sosem voltam hajlandó haraggal elválni azoktól, akik egykor sokat jelentettek számomra. Éppen emiatt nincs tapasztalatom a féltékeny exekkel, pláne feleségekkel kapcsolatban, pedig az utóbbi időben igencsak megnehezíti egy bizonyos exfeleség a mindennapjaimat…
Mindenekelőtt felvázolnám a helyzetet, csak hogy mindenki értse: jómagam 10 évvel ezelőtt léptem ki egy igencsak mérgező házasságból, mivel megelégeltem, hogy én vagyok a család cselédje, szakácsa, mindenese, a férjem pedig semmit nem csinált. Rettegtem attól, hogy senkinek nem fogok kelleni, mert már volt egy 6 éves kisfiam, de a sors úgy hozta, hogy ismét rám talált a szerelem.
Eleinte minden tökéletes volt
Egy koncerten vettem részt a barátnőimmel, amikor megismertem a páromat. Szerelem volt első látásra, néhány randi után pedig hivatalossá is tettük a kapcsolatunkat.
Régóta először éreztem azt, hogy határtalanul boldog vagyok.
Nemcsak azért, mert a párom mindent megtett, hogy a kedvemben járjon, hanem azért is, mert a gyermekeink is élvezték egymás társaságát. Bár az ő kislánya csak kéthetente látogatott meg minket, így is egy családdá tudtunk formálódni, a párom pedig megjegyezte, hogy mennyire jó hatással vagyok a kislányra.
Anya csak egy van…
Hogy minél jobban megismerjük egymást, igyekeztünk közös programokat szervezni a gyerekekkel külön-külön is. Az ismerkedésen kívül természetesen az is közrejátszott, hogy én szívesebben babáztam a párom kislányával, ő pedig kaphatóbb volt egy focimeccsre a fiammal.
Boldogságunkat csak az exfeleség féltékenysége árnyékolta be.
Egyébként sem ápoltak túl jó viszonyt a válás után, de ez csak rosszabbá vált, amikor én is képbe kerültem. Eleinte nem akarta, hogy a kislány a közös házunkban találkozzon az apjával, viszont hamar belátta, hogy nincs más lehetőség. A féltékenységi rohamok viszont itt még nem értek véget.
Kezdetben csak személyesen, de aztán már Messenger üzenetben próbálta elmagyarázni nekem, hogy milyen rossz hatással vagyok a lányára, mert túl sok mindent engedek meg neki, rá pedig már szinte nem is hallgat. Ezt pedig már csak azzal tudta tetézni, amikor egy nálunk töltött hétvégén adni szerettem volna egy szelet csokit a kislánynak a hazaútra, legnagyobb döbbenetemre közölte velem a gyerek, hogy:
“Anya azt mondta, nem fogadhatok el tőled semmilyen ajándékot.”
Szóhoz sem tudtam jutni, hiszen nem értettem, miért követek el bűnt azzal, ha adok egy kis csokit a kislánynak. Megbeszélni pedig azóta sem tudtuk a dolgot az anyjával, mert a kioktató üzenetek után nemes egyszerűséggel letiltott… Ti mit tennétek a helyemben?
Szandra levelét Szatmári Gabriella dolgozta fel.
