Sosem értettem, miért akarnak a nők szülni. Számomra sokkal fontosabb a szabadságom, a karrierem, valamint hogy legyen időm önmagamra. Utálom, amikor azt kérdezgetik tőlem, mikor lesz gyerekem. Szerencsére a párom is ezen a véleményen van, családtagjaink azonban képtelenek elfogadni döntésünket.
Nincs problémám a gyerekekkel akkor, ha legalább tíz méter távolság van köztük és köztem. Képtelen vagyok elviselni a sírást, sikoltozást, még a nevetést is, emellett nem szeretném, ha a fehér blúzomon ételmaradékok, vagy zsírkréta foltok lennének.
Másoknak életcél, hogy családot alapítsanak, nekem azonban ez nem olyan fontos. Tudom, hogy nem nekem való az anyaság, valamint azt is, hogy borzasztóan nehezen megy, hogy szóba álljak a kölykökkel, ez pedig csak még egy okot ad arra, miért döntöttem úgy, hogy gyerkőc nélkül fogom leélni az életem.
A párkeresésben is komoly problémát okozott számomra, hogy ehhez az elhatározáshoz szeretném magam tartani. Meglepő, hány randim végződött azzal, hogy a pasik kiakadtak, hogy nem szeretnék gyereket. Képtelenek voltak megérteni, hogy nekem az a pár év kiesés a munkahelyemről fontos, és nem vágyom arra, hogy otthon várjam őket, hogy ők élvezhessék a frissen főtt vacsorát, valamint a tündéri apróság társaságát.
Számomra ez inkább rémálom, mint életem leghőbb vágya.
Sokáig tartott, mire megismertem jelenlegi páromat, akivel szerencsére hasonló álláspontot képviselünk. Sosem fárasztott azzal, hogy szeretné, hogy szüljek neki, vagy esetleg, hogy otthonülő háziasszony legyek. Mindketten tudjuk, hogy az általunk preferált életvitelhez két fizetés kell, és a baba nem opció.
Sajnos a szüleink nem értik, miért döntöttünk így, csak amiatt aggódnak, hogy már elmúltam harminc, késésben vagyok. Képtelenek felfogni, hogy nem lehetek késésben, hisz nincs semmi, amiről lemaradtam volna. Emiatt több vita is kialakult már köztünk, azonban úgy néz ki, nemsokára elfogadják a fennálló helyzetet.
Nem mintha lenne más választásuk.
Anna történetét Hargitai Alexandra jegyezte le.
