Mikor éri meg új esélyt adni egy kapcsolatnak?
Elterjedt manapság a „red flag” kifejezés. A kifejezés alatt olyan figyelmeztető – vagy akár elrettentő – jeleket értünk, amelyek óva intenek minket már az ismerkedés első szakaszába. Ennek az ellentéteként használatos „green flag” pedig azok a szempontokat takarja, amelyek alapján érdemes megfontolni a második esélyt az exünkkel kapcsolatban.
„Egyszerre kezdtem el sajnálatot és hálát érezni iránta” – Az érzés, amikor meglátod a szerelmed exét egy buliban
„Nekem is volt 'szerencsém' találkozni a szerelmem exével, de nekem pont a másik végéről sikerült megfognom a dolgot” – kezdi történetét Petra, aki egy korábbi vendégszerzőnk, Mónika történetére reagált. A VOUS olvasója, Köteles Petra vendégszerzői felhívásunkra küldte a következő írást. Olvassátok el az ő történetét!
Szakítás után valamiért pár héten belül elhagyja az ember száját, hogy én már túl vagyok az exemen. Joe Navarro nemzetközileg elismert viselkedéselemző itt már a haját tépné, hogy mekkora eltérés van a mondandótok és a testbeszédetek között. De a barátok, ugye, csak bólogatnak, és okosan nem hisznek nektek. Helyette támogatnak, ahogyan tudnak.
„Egyszerre kezdtem el sajnálatot és hálát érezni iránta” – Az érzés, amikor meglátod a szerelmed exét egy buliban
„Nekem is volt 'szerencsém' találkozni a szerelmem exével, de nekem pont a másik végéről sikerült megfognom a dolgot” – kezdi történetét Petra, aki egy korábbi vendégszerzőnk, Mónika történetére reagált. A VOUS olvasója, Köteles Petra vendégszerzői felhívásunkra küldte a következő írást. Olvassátok el az ő történetét!
Mára csak idegenek vagyunk, közös múlttal
Mikor működhet a hancúrozás az exszel? Egyáltalán lehetséges?
Találni elvétve olyanokat, akik szakítás, válás után is lopnak maguknak néhány percet. Van, akinek ez működik, mások hallani se akarnak róla. Mitől függ ez?
Belezúgtam a barátnőm exébe, mit tegyek?
Tetszik a legjobb barátnőm volt pasija, méghozzá nagyon. Semmi nem történt köztünk, csak párszor találkoztunk. Most valljam be a barátnőmnek, vagy csak akkor, amikor már lesz mit bevallani?
Miért hasonlítgatsz az exedhez? Ne keresd őt bennem!
Jobban kellett volna figyelnem a jelekre, amikor még könnyedén mondhattam volna: köszi, ebből nem kérek! De valahogy annyira akartam, hogy ez a kapcsolat működjön, hogy nem vettem észre, mennyire az exed körül járnak a gondolataid, ha velem vagy.