Egyéb kategória

Így hackeld meg a saját tested működését!

Egyre gyakrabban bukkan fel a címsorokban a biohacking, de vajon mit jelent ez a rejtélyes kifejezés? Nem mást, mint a testi és szellemi képességeink eddig ismeretlen mértékű kibontakoztatását. Hatására az emberi élettartam kitolódik, és korábban sosem tapasztalt életminőséget érhetünk el vele. Biohackernek nevezzük azt, aki saját testének biológiájába avatkozik bele, hogy az még hatékonyabban működjön.

 

vous - 2019.09.25.
Így hackeld meg a saját tested működését!

Ősidőktől fogva igénye az embernek, hogy saját testi működését befolyásolja. Ennek célja természetesen a betegségek elkerülése, és akár a halál időpontjának késleltetése – ám ahogy a technológia fejlődik, az igényeink pedig növekednek, ma már sok módszer áll rendelkezésünkre.

Antenna az agyban

A biohacking nem más, mint ennek a hatványra emelése: hívei olyan módszerekkel kísérleteznek, amelyek eddig nem ismert távlatokat nyitnak, ledöntve a testünk korlátait. Hogy történik ez a gyakorlatban? Az interneten extrém példákra is bukkanhatunk. Ilyen például az a színvak férfi, aki hangérzékelő antennát ültetett a saját agyába, hogy “hallja a színeket”, de az sem ritkaság, hogy a hackerek beépített chipekkel befolyásolják, vagy mérik bizonyos életfunkcióikat: ilyen például a cukorbetegeknek beépített glükózmérő.

Mindez pedig még csak nem is feltétlenül laboratóriumi körülmények közt zajlik, hanem a saját otthonunkban is történhet. Egyre több a lelkes amatőr, aki átlagemberként igyekszik meghackelni önmagát – mondja Rácz András. A férfi régóta küszködött pánikbetegségével, ami addig fokozódott, hogy egy teljes hétig képtelen volt elaludni. Ekkor, végső kétségbeesésében nézett “szokatlan” módszerek után az alvásritmus és az életminőség javítására – ekkor találta meg az „alváshackinget” (sleephacking), ami olyannyira bevált nála, hogy azóta már elkötelezett biohacker.

A lelki nyugalomtól a tuti fogyókúráig

Mi mindent tudunk tehát testünk működésében befolyásolni? Például az agyműködés azon részeit, amikről eddig azt hihettük, nincs irányításunk fölöttük. Ilyen az úgynevezett neurofeedback technológia, aminek használatával pontos képet kaphatunk agyhullámaink alakulásáról.

Ezek a hullámok folyamatosan változnak, így például alvás, sport vagy szex közben is más-más hullámokat produkálunk, de akkor is, ha épp stresszesnek vagy depressziósnak érezzük magunkat. Otthonra is beszerezhető az a fejre tehető elektromos készülék, ami számítógéphez kötött kis tappancsok segítségével követi le a hullkámokat. Mintázatuk megismerése segít, hogy minél nagyobb mértékben uraljuk érzelmeinket, és elérjük akár a meditációhoz szükséges mértékű ellazulást is.

Hasonló, átlagember számára elérhető készülék a vörös fényt kibocsájtó úgynevezett mitocharger is: ennek használata úgy növeli meg az energiaszintünket, hogy közvetlenül hat azokra a sejtalkotó részecskékre, amelyek a testünk energiaellátásáért felelősek. “Olyan, mintha az agyunkat vezeték nélküli töltőre tennénk” – fogalmaz András. Létezik még hidegszauna is, olyan hidegakkus mellény használatával, ami 200 fokos nitrogénnel biztosítja az extrémen alacsony testhőmérsékletet (méghozzá úgy, hogy nem is fázunk közben). Az így lehűtött szervezet több hőt termel, ami óriási mértékű zsírégetéshez vezet, így elképesztően hatékony fogyókúrás módszer.

Hihetetlen, de még az oxigénmegvonás is alkalmas arra, hogy testünk rejtett képességeit aktiválja: ebben egy hipoxiás légzőmaszk segít, ami csökkenti az agyunkat elérő oxigén mértékét. Testünk így – akárcsak egy magaslati hegymászás során – magasabb fokozatú oxigénfelvételre kapcsol, felturbózva a keringést, az agyi funkciók működését, vagy épp a szexuális teljesítményt.

Otthoni biohack trükkök egy jobb életért

Íme, néhány pofonegyszerű módszer, amivel jótékonyan beavatkozhatunk saját testünk működésébe:

  • Kiránduljunk sokat vízeséshez, patakhoz, folyóhoz! Itt negatív ionokban gazdag a levegő, ami képes arra, hogy semlegesítse a minket körülvevő baktériumokat és vírusokat.
  • Viseljünk kék fényt szűrő szemüveget munka közben! Kevesen tudják, hogy az ember belső órája a színhőmérséklet alapján működik, és a minket körülvevő monitorok kék fénye rontja a pihentető alvás esélyét.
  • Zuhanyozzunk hideg vízzel a reggeli kávézás helyett! A víz nem csak élénkíti a keringést, de egészséges stresszhormonokkal is ellát, amik koffein nélkül pörgetnek fel.

Aki pedig első kézből szeretne hallani a biohacking fantasztikus módszereiről, az ezt akár az október 5-én, Az első Magyar ketofest és biohacking konferencián is megteheti. Itt a jelenlévő orvosok szájából hallgathatjuk, hogy hatnak a szervezetünkre a fentiekhez hasonló módszerek, de sok, már “gyakorló” hacker, köztük András is személyes tapasztalatokat oszt meg.
 

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
Világ
Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
vous - 2025.06.12.
Tudományos együttműködést indított a Velencei-tóért a Kodolányi János Egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A több kutatást és tudományos vizsgálatot is magába foglaló kezdeményezés célja, hogy átfogó turisztikai, szociológiai és demográfiai képet adjon a Velencei-tó térségének helyzetéről. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette Domokos Tamás, a Kodolányi Egyetem elnöke és Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke Székesfehérváron, az felsőoktatási intézmény székhelyén.

Otthon

Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
Otthon
Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
vous - 2025.06.23.
Egy esős reggelen talán neked is feltűnt már, milyen különleges módon találkozik a nedves, zöld növényzet a borús eget beborító felhőkkel. Ez a hangulat és színspektrum ihlette meg napjaink egyik legdivatosabb árnyalatát: a zsálya zöldet. Ez a szürkével keveredő, finom és nyugtató hatású szín elegáns megjelenést kölcsönöz bármilyen környezetnek. De miért is van ekkora sikere, és hogyan használhatjuk ezt a természet ihlette színt a mindennapokban?