Egyéb kategória

„Én lettem az a fura, leselkedős pasi” – így vélekedik szerepéről az Igazából szerelem színésze

Ha Igazából szerelem, akkor lefogadom, hogy elsők között nektek is Andrew Lincoln romantikus, táblás jelenete ugrik be azonnal. A színész viszont nem igazán tartotta ezt olyan jó résznek, és el is mesélte, hogy miért.

vous - 2017.04.04.
„Én lettem az a fura, leselkedős pasi” – így vélekedik szerepéről az Igazából szerelem színésze

Andrew Lincoln ma már inkább a The Walking Dead főszereplőjeként vált híressé, és valljuk be, amikor az Igazából szerelem folytatásában megjelent, nem tudtunk nem Rickként tekinteni rá. Ettől függetlenül azért klassz volt megnézni, ahogy újrajátszotta legikonikusabb jelenetét a táblákkal.

Objektum doboz

A színész viszont nem érzi úgy, hogy anno az első részben a szerepe olyan jó lett volna. Sőt.

„A világ egyik legromantikusabb filmjében enyém volt annak a srácnak a szerepe, aki nem kapja meg a lányt.

A sztori olyan volt, mint egy prizma, ami a szerelem különböző tulajdonságait mutatja meg. Az enyém viszonzatlan volt, így én lettem az a fura, leselkedős pasi” – írja a People.

Objektum doboz

Andrew saját maga írta a feliratokat a táblára, de nem volt biztos abban, hogy ennek a jelenetnek nagy sikere lesz. A rendezővel is beszélt erről, aki utólag belátta, kicsit merészek voltak ezzel, de mivel a színész nagyon nyílt szívű és őszinte, meg tudták oldani, hogy ne legyen furcsa.

„Szerintem úgy látszott, hogy ártatlan vagyok. Akkoriban nem volt arcszőrzetem vagy ráncaim, mint most – és nem szerepeltem egy zombisorozatban sem. Nem néztem ki annyira, hát, ijesztőnek, mint most.”

Nyugi, Andrew, szerintünk így sem vagy ijesztő!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Hová menjünk nyaralni?
Világ
Hová menjünk nyaralni?
vous - 2024.05.06.
Minden évben komoly családi dilemma lehet a nyaralás kérdése. Akár hosszabb, vagy rövidebb időre szeretnénk elutazni, szerencsére a közelben is találhatunk rengeteg gyönyörű látnivalót. Strandolás a tengerparton? Városnézés? Vagy mindkettő? Sokféle utazás közül válogathatunk!

Otthon

Elöltöltős vagy felültöltős mosógépet érdemes venni?
Otthon
Elöltöltős vagy felültöltős mosógépet érdemes venni?
vous - 2024.05.28.
Több szempontot is figyelembe kell venni, ha azt szeretnénk eldönteni, hogy elöltöltős vagy felültöltős mosógép volna ideálisabb a számunkra. Az első és legfontosabb aspektus az, hogy mekkora terület áll a mosógép rendelkezésére.