A második világháború után az általános családmodellben két gyermek volt a jellemző, és ez oly mély gyökeret eresztett a társadalomban, hogy az ettől eltérő - mindegy, hogy kevesebb, vagy több - családszerkezeteket fenntartással fogadja a legtöbb ember.
A kormány a zászlajára tűzte a 3+-os családok népszerűsítését, adókedvezményekkel, vissza nem térítendő támogatásokkal. A különbségek jelentősek, ha nincs, ahhoz viszonyítva, ha kettő gyerek van, illetve három vagy több. Ezzel a lépéssel, mellyel a gyermekvállalásra akarnak ösztönzően hatni, mélyítették a szakadékot az egy és kétgyerekesek, valamint a három, vagy annál is több gyermeket vállalók között.
Az indok szerint a népesség fogyásának a megállítása, valamint az, hogy aki szeretne, de anyagi okok miatt nem vállalna harmadik, vagy több gyermeket, annak ez ne verjen éket a tervei és az álmai közé.
A politikai narratíva miatt az emberek nagy részéhez eljut az üzenet, emiatt úgy gondolják, hogy joguk van véleményt formálni, tudni vélik, hogy egy másik, idegen embert milyen mozgatórugók irányítanak a gyermekvállalásnál. És természetesen ahhoz is joguk van, hogy ezt a véleményt kertelés nélkül megmondják. Jobbik – bár fájdalmas – esetben szemtől szemben. Vagy a hátuk mögött. Vagy a mostanában népszerű kommentcunamiban.
Most jöjjön pár olyan mondat, amely rokonok vagy idegenek reakciója egy olyan családnak, ahol a negyedik, vagy annál is többedik gyermeket várják:
A biodiverzitás, avagy a biológiai sokféleség az emberek jellemzője is. “Ahány ház, annyi szokás” – tartja a közmondás. Nem vagyunk egyformák, máshogy élünk, mások az indíttatásaink! Bizonyára mindegyikre van példa, de nem húzhatjuk rá a sablont mindenkire, ettől csodálatos a világ, hogy nem vagyunk egyformák – ezt kellene magunkban, egymásban erősíteni, és a szokványostól eltérő dolgokat empátiával kezelni.
