Egyéb kategória

A nárcisztikus apám miatt még mindig rettegek, amikor hazaér a férjem

Életem legboldogabb éveit élem a férjemmel, akit teljes szívemből szeretek és tudom, hogy ő is engem. Mégis, akárhányszor meghallom, hogy zördül a kulcs az ajtó előtt, és kattan a zár, mindig elkezd hevesen verni a szívem. Felugrok, és elkezdek valamin serénykedni, mert eszembe jut apám és a gyermekkorom.

vous - 2023.03.20.
A nárcisztikus apám miatt még mindig rettegek, amikor hazaér a férjem

Évek kellettek ahhoz, hogy megértsem, miért viselkedek a férjem előtt úgy, ahogy. Rendszeresen kaptam azon magam, hogy egy végig takarított nap után rettegek a gondolatától is annak, hogy mit fog szólni hozzá a párom. A testvéremmel sok beszélgetés után, már felnőtt fejjel jöttünk rá, hogy minderről a nárcisztikus apánk tehet, akitől mindig rettegtünk.

Nem vert meg, de kínzott

Kiderült, hogy van egy nagy, közös emlékünk a gyerekkorunkból, méghozzá az, hogy a nap végén, amikor tudtuk, hogy hazaér az apánk, rögtön feszültebb lett a hangulat. Az édesanyánk kapkodva tette ide-oda a dolgokat az amúgy makulátlan házban, mi nem győztük eldugni a játékainkat. Mindez soha, de soha nem volt elég.

Soha nem ütötte meg egyikünket sem, de minden nap, amikor otthon volt, valamiért üvöltözött velünk. Egyik nap percek, máskor órák kérdése volt, hogy valamiért elszakadjon nála a cérna. Hozzászóltál, mielőtt lerakta a kabátját? Vita. Rossz helyre tettél valamit? Kiabálás. Rossz hangnemben szóltál hozzá? Üvöltözés. Soha nem tudtunk elég jól csinálni a dolgokat, minden egyes napunk azzal telt, hogy felkészültünk a délutánra.

Forrás: Canva.com

Mintha egy befagyott tó repedezett jegén rekedtünk volna hárman, amin bárhova léptünk, előbb utóbb beszakadt alattunk. Akkor megtanultunk alkalmazkodni, lenyelni a sértéseket, magunkba fojtani a sírást, kizárni a szüntelen szidalmazást. Mert nem tehettünk mást, nem mehettünk el. Még csak az kellett volna, hogy megpróbáljuk faképnél hagyni, amíg elhord minket mindennek.

Még mindig itt van az életemben

A férjem az apám teljes ellentéte, kedves és megértő. Nem egy lovag, még csak nem is olyan házias, de nem kiabál velem azért, mert valamit nem úgy csináltam, ahogy ő gondolta. Igen, gondolta, mert a nárcisztikus embereknek ki kell találni a gondolatai is, amelyek óráról órára változnak.

Neki még nem mondtam el, hogy pontosan milyen volt a gyerekkorom. Eddig inkább eltemettem, de most rájöttem, hogy ki kell adnom magamból. Ő is biztosan kíváncsi az okára, hogy miért mindig olyan fizimiskával várom haza, mint akit kergettek. Apámnak persze ezzel is baja lett volna, de a férjem egyelőre inkább aranyosnak találja az egészet.

Végtelenül hálás vagyok az életnek, hogy nem egy olyan emberrel sodort össze, mint amilyen az apám volt, mert lehet, hogy megint hagytam volna magamat elnyomni.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

EFOTT fesztivál: 4 nap, 6 színpad, több mint 100 fellépő a nyár legnagyobb egyetemi buliján
Világ
EFOTT fesztivál: 4 nap, 6 színpad, több mint 100 fellépő a nyár legnagyobb egyetemi buliján
vous - 2023.06.05.
A törökországi földrengésben érintett hallgatókat is vendégül lát idén az EFOTT fesztivál – jelentette be Dr. Hankó Balázs Zoltán felsőoktatásért felelős államtitkár a rendezvényt beharangozó sajtóeseményen. Elhangzott: az EFOTT az egyetemisták fesztiváljaként a 18-29 éves korosztály egyik legkedveltebb nyári programja. A rendezvény sokszínű zenei kínálatának köszönhetően a középiskolásoktól az egyetemistákon át minden korosztály megtalálhatja a számára legizgalmasabb előadókat, 6 színpadon több mint 100 fellépőt. Július 12. és 16. között többek között a VALMAR, a Wellhello, Dzsúdló, a Halott Pénz, a Follow the Flow, ByeAlex és a Slepp, Azahriah, Majka, a Blue, a La Bouche és a Culture Beat is koncertezik a Velencei-tó partján. A fesztivál nappali programjait összefogó UNIversumba idén rekordszámú felsőoktatási intézmény jelentkezett. A programok középpontjában a kultúra, az egészséges életmód, a digitalizáció és a fenntarthatóság áll majd.

Otthon

Milyen tolóajtók közül választhatunk?
Otthon
Milyen tolóajtók közül választhatunk?
vous - 2023.06.01.
Az emberek többsége olyan lakásra vagy házra vágyakozik, ahol valóban otthonra találhat. A modern lakberendezési irányzatokban a praktikus, esztétikus és energiahatékony lakberendezés kiemelten fontos, de gyakran szembesülünk a hely szűkösségével. Az alábbiakban néhány megoldást tekintünk át, amelyek egyszerűbbé és modernebbé változtatják mindennapjainkat, miközben a lakásunk is letisztultabb megjelenést kap.