Nem gondoltam, hogy engem is utol fog érni a párban élők egyik legnagyobb rémálma, az elviselhetetlen anyós. Jól indult a kapcsolatunk, kedveltem is régen, de mióta megszületett az unokája, azóta teljesen kifordult önmagából.
Amikor megismerkedtem – az akkor még csak leendő – férjem családjával, rögtön megtaláltam a szót az édesanyjával. Kedves volt, könnyen el lehetett vele beszélgetni, így nem volt nehéz jó kapcsolatot ápolni vele. Bár már akkor is volt pár kéretlen tanácsa számunkra, úgy voltam vele, ez még belefér. Ahogy teltek az évek és megszületett a kisfiunk, kezdett teljesen más irányt venni az anyósom viselkedése, és az, ahogy hozzám viszonyul.
Mintha direkt arra játszana, hogy bosszantson
Szinte mindig az ellenkezőjét csinálja annak, amire megkérem. Elismerem, sokat segít a gyerek körül, ugyanis az én szüleim messze vannak, elintéznivalóm pedig bőven akad mindig.
De ez nem azt jelenti, hogy neki beleszólása lehet abba, hogy nevelem a kicsit!
Az elejétől kezdve próbáljuk arra szoktatni, hogy jól meglegyen egyedül is, amivel nem is lenne probléma, mert legtöbbször elszórakoztatja magát a játékaival. Az egyetlen, akinek ez megoldhatatlan feladat, az az anyósom! Állandóan felkapkodja, viszi körbe a házban, mintha kötelező lenne (pedig már egész ügyesen jár segítséggel). A legújabb szórakozásuk pedig a lépcsőn való fel és le sétálás kéz a kézben. Többször megkértem már rá, hogy ne tanítsa arra, hogy ez jó móka, hiszen nem kell sok a bajnak. Mi van, ha legközelebb egyedül jut eszébe megmászni a lépcsőt, amikor egy pillanatra nem figyelek oda? Ráadásul ott a sok fejlesztő játék, talán hasznosabb lenne arra terelni a figyelmét…
Már a férjemmel való kapcsolatomra is kihat a viselkedése
Sajnos lassan arra a szintre jut a kapcsolatom az anyóssal, hogy nem akarom, hogy a gyerekem közelébe legyen, nem szeretem hozzájuk átvinni és azt sem szeretem, ha őt itt van nálunk. Kezdem megutálni… Ezen természetesen a férjemmel is sokszor megy a vita, bár látja, hogy sokszor hülyeségeket csinál az anyja. Próbált már beszélni vele ő is, de nem történt érdemi változás, sőt ismét én lettem a bűnös anyuka szemében, mert panaszkodom rá.
Akkor is én voltam a hibás, amikor kiderült, hogy az apósommal adtak neki az ebédjükből, aminek persze hasfájás lett a vége.
Mert túlságosan óvom, nincs azzal baj, ha ismerkedik az ételekkel. Ezek miatt viszont nem szeretem, ha velük van, mindig azon aggódom, amikor ott kell hagynom náluk, hogy vajon milyen agybajra fogok visszaérni. A férjemet elég rosszul érintette, amikor elmondtam neki az aggályaimat, csúnya veszekedés lett a vége. Tudom, hogy az édesanyjáról van szó, de most inkább lehet, hogy a kisfia érdekeit kellene képviselni elsősorban.
Nem tudom, hogyan tovább…
Mivel mindkét részről kezd elmérgesedni a helyzet, mindenki, akivel erről beszéltem, azt tanácsolta, üljünk le beszélni a problémákról, de félek nem azt a hatást váltaná ki, mint amire mindenki vágyik. Ismerem őt egy ideje, azonnal megsértődne, ha előállnék ezzel a szituációval, és egy durva, mindent felemlegetős, sírós veszekedés alakulna ki belőle, ami után nem beszélnénk többet. Bár néha azt érzem, tényleg az lenne a legjobb, mert félek, hogy ez a helyzet a házasságomat is felemészti lassan…
Linda történetét Novák Regina jegyezte le.
