Aki még soha nem volt benne, az nem tudja elképzelni, milyen egy bántalmazó kapcsolatban élni. Ahogy azt sem, miért marad benne az ember. Én sajnos pontosan tudom a választ a miértre.
Megvan az a jelenet, amikor csend van, de vágni lehetne a feszültséget két ember között? Vagy az, amikor a szomszéd házaséletéről mindent is tudsz? Na, de nem úgy, hanem a balhékról! Eltekintve a komolyabb párkapcsolati erőszaktól – legyen az verbális, nemi vagy fizikai –, beszéljünk egy kicsit a mindennapos veszekedésekről.
Tudom, nem én vagyok Martha Stewart, de azért ez már mégiscsak túlzás!
„Na, és te hány emberrel voltál előttem? Mi volt a legvadabb helyszín, ahol csináltad? Benne lennél egy hármasban?” Egy párkapcsolat során hasonló kényes kérdésekkel találhatjuk szembe magunkat. Habár kerülni szeretnénk ezeket, jobb tiszta lappal kezdeni. De melyek lehetnek a leggyakoribb tabuk, amelyeket hasznosabb átbeszélni?
A tinédzser lányom rettegésben tartja az egész családot, a helyzet már annyira kezelhetetlen, hogy nem tudom, képesek vagyunk-e együtt élni vele.
Nem gondoltam, hogy engem is utol fog érni a párban élők egyik legnagyobb rémálma, az elviselhetetlen anyós. Jól indult a kapcsolatunk, kedveltem is régen, de mióta megszületett az unokája, azóta teljesen kifordult önmagából.
Egy párkapcsolatban a veszekedések elkerülhetetlenek, de vannak bizonyos határok. Ha így viselkednek veled veszekedés közben, hidd el, jobb, ha messzire menekülsz. Sőt, ha te művelsz esetleg ilyeneket, akkor pedig ne csodálkozz, ha hamar újból szingli leszel!
Engedélyét adta a barátnőm a kialakult helyzetre, most mégis haragszik, én pedig megelégeltem, hogy mindig nekem kell azért küzdenem, hogy kibékítsem.