Aki még soha nem volt benne, az nem tudja elképzelni, milyen egy bántalmazó kapcsolatban élni. Ahogy azt sem, miért marad benne az ember. Én sajnos pontosan tudom a választ a miértre.
20 éves voltam, amikor megismerkedtem Márkkal. Már a kapcsolatunk kezdete sem volt felhőtlen, ment a huzavona, akarjuk-e egyáltalán ezt az egészet, végül csak egymásba szerettünk. Én akkoriban jártam főiskolára, és éltem a diákok gondtalan bulizós életét, de amikor Márk belépett a képbe, minden megváltozott. Nagyon hamar kiderült, hogy betegesen féltékeny és nem bírja elviselni, hogy szórakozni járok. Sokat veszekedtünk emiatt, végül a békesség érdekében lemondtam a bulikról, és inkább otthon maradtam.
Akkor egy életre megtanultam, hogy egy kapcsolat elején erősen meg kell húzni a határokat. Ugyanis ha engedsz a másik érzelmi zsarolásának, akkor bizony máskor is beveti majd.
Ahogy teltek a hónapok, egyre rosszabb lett a helyzet. Igazi se veled, se nélküled kapcsolat volt a miénk, rengeteg vitával és szenvedéllyel. Sosem felejtem el, hogy az államvizsgám előtt még este 11-kor az utcán ordított velem, másnap pedig végig velem volt és támogatott, mintha mi sem történt volna.
Amikor elkezdtem dolgozni, minden reggel elvitt a munkahelyemre, majd értem is jött, ami egyrészt kényelmes volt, másrészt kezdtem magam aranykalitkában érezni. Már a barátaimmal sem találkoztam szívesen, mert minden egyes alkalommal meggyanúsított azzal, hogy flörtölök minden szembejövő pasival. Nem hordhattam szűk ruhákat, mert akkor azonnal lekurvázott, huszonévesen úgy öltöztem, mint a saját nagyanyám.
A helyzet még jobban elmérgesedett, amikor a munkahelyem révén külföldre kellett utaznom.
Óránként hívogatott, és az őrületbe kergetett azzal, hogy biztos ezzel meg azzal flörtölgetek. Állandóan veszekedtünk, addigra már nonstop szorongás volt az életem. Ha ránéztem valakire az utcán, már én voltam a legnagyobb ribanc a világon. Rettegtem attól, hogy valamit rosszul csinálok, hogy egy hangyányi okot is adok a féltékenységre. Teljesen elvette az önbizalmamat, lefogytam, egy idegroncs lettem. Eltávolodtam a barátaimtól, így bár szenvedtem mellette, mégis azt éreztem, életképtelen vagyok nélküle.
Amikor épp nem veszekedtünk, akkor a tenyerén hordozott.
Elhalmozott minden földi jóval, szerelmes szavakat suttogott a fülembe, így érte el, hogy teljesen behálózott. Minden egyes veszekedésnél megfogadtam, hogy ez volt az utolsó, legközelebb tényleg szakítok, de nem volt erőm hozzá. Egyre gyengébb lettem, és emiatt egyre jobban gyűlöltem magam.
4,5 év után lett vége a kapcsolatunknak, és évekbe tellett, mire igazán túltettem magam rajta. Ma már tudom, hogy mindketten erősen kapcsolatfüggők voltunk, ő pedig valószínűleg még nárcisztikus is, bár erről nincs orvosi papírom. A lényeg, hogy bár fizikailag nem bántalmazott, a lelkemet nagyon meggyötörte. S bár rettenetesen szenvedtem, baromi nehéz volt elszakadnom tőle. Leginkább azért, mert teljesen kifacsart, lerombolta az önbizalmamat és agymosásnak vetett alá.
Egy idő után elhittem, hogy velem van a baj, én vagyok a hibás és nincs jobb élet ennél.
Az biztos, hogy Márktól rengeteget tanultam önmagamról. Az egyik legfontosabb, hogy az én felelősségem is, hogy így bánt velem. Hisz én engedtem meg neki, hogy érzelmileg zsaroljon, jelzőkkel illessen és manipuláljon. Életre szóló lecke volt.
