Félek, nem érem meg, hogy a kezembe foghassam az unokámat.
Esküszöm, ha csak még egyszer meghallom, a nagyszüleim szájából a “bezzeg az én időmben” kifejezést, nem állok jót magamért.
Sok időt töltök a gyerekeimmel, emellett pedig főállásban dolgozom. Lehetetlen lenne számomra, hogy egyedül töltsek pár órát, ha az anyósom nem segítene ki a nehéz helyzetekben.
Nem gondoltam, hogy engem is utol fog érni a párban élők egyik legnagyobb rémálma, az elviselhetetlen anyós. Jól indult a kapcsolatunk, kedveltem is régen, de mióta megszületett az unokája, azóta teljesen kifordult önmagából.
A menyem bántalmazza az unokámat, a fiam pedig nem látja, és nem hisz nekem. Félek, hogy hamarosan komoly következménye lehet a gyerek egészségére.
Nincs nagyobb fájdalom annál, mint amikor elveszítünk valakit, aki a legfontosabb számunkra, azt a személyt, aki a világon a legjobban szeret minket, mi pedig viszont szeretjük őt. Az én esetemben ez a személy a nagymamám volt.
Számos kutatásból tudjuk, hogy a 65+ korosztályon belül rohamosan terjed a social media használat. Egyes felmérések szerint 2020-ra legalább 50 millió szenior korú lesz jelen a közösségi média platformokon, és a növekedés töretlen. Nem szabad tehát alábecsülnünk az idősebb korosztály nyitottságát a technológiai újdonságok iránt. És miért maradna le nagymamánk (vagy nagypapánk) ezekről a szórakoztató felületekről? Ha idősebb szerettünk egyébként is nagy fotóalbum rajongó, mutassuk meg a modern változatát és küldjük az Instagramra! A szenior telefongyártó, a Doro megmutatja, milyen előnyei lehetnek a platformnak az idősek számára!
A legtöbbünk őriz emlékeket saját nagyszüleiről, a náluk töltött szünidőkről, a nevetésről, a gondoskodásról, a biztonságról, a nagyi sütijéről. Saját gyerekünk is kialakítja a nagyszülőkről a saját véleményét, az emlékek rögzülnek, és nagyon fontos, hogy ezek a lehető legjobbak legyenek.