Azt hittem majd az évek elteltével megkomolyodik, vagy a házasságunk után esetleg megváltozik, ha apuka lesz, de csak vártam a csodát, és semmi sem történt. Magamra maradtam.
Mindig is duci lány voltam, akit szekáltak a testsúlya miatt. Sokáig szenvedtem a megaláztatástól, a fogyókúráktól, de az idő elteltével sikerült elfogadni és megszeretni önmagam. A világ viszont ezzel nehezen bírkózik meg.
Sokak szerint nem a legideálisabb felállás, ha valaki a felesége mellett szeretőt is tart. A barátom mégsem bánta meg a döntését. Sőt...
Soha életemben nem árult el még ennyire senki, mint a férjem, aki megcsalt és kiderült, hogy gyereke is született a szeretőjétől. Egyrészt örülök annak, hogy ez még azelőtt történt, hogy nekünk lett volna közös gyerekünk. Másrészt viszont mélységesen sajnálom azt a gyereket, aki a szülei felelőtlensége miatt egy pokolian törött családban fog felnőni.
Manapság már kevés a „né”, sokan megtartják a leánykori nevüket vagy éppen kötőjellel veszik fel a férjük vezetéknevét. Ezúttal feleségekkel beszélgettem a nagy névkérdésről.
Nem volt más választás. Adósságba keveredtek, és másképp nem tudták volna elkezdeni a közös életüket a pasijával. De erre egyikük se számított!
Az esküvő mindenki számára a boldogságról és az ünneplésről szól. Kivéve, ha egy egész család fordul ellened, mert a sógornőd éppen válik. Tényleg le kéne mondanom mindenről miatta?
Vajon ugyanolyan kielégítő egy sikeres és határozott férfi feleségének lenni, mint a szeretőjének? Mi történik akkor, amikor egy szabadságra vágyó nőt befognak otthoni munkára? Talán épp az, amire nem számítottunk: megértjük a feleség nézőpontját is. Olvasói levél következik.