Azért írtam meg a történetemet, hogy segíteni tudjak azokon az embereken, akik hozzám hasonló csónakban eveznek, de a környezetük nem figyelmezteti erre. Remélem, hogy a levelem eljut hozzájuk!
A történetem egy párkapcsolaton belüli érzelmi bántalmazást fog bemutatni.
A gimi utolsó évében jöttünk össze. Ő a város egyik felében járt suliba, míg én egy teljesen más profilú, művészeti gimibe jártam. Érettségi után együtt kerültünk fel Budapestre, elkezdtük az egyetemet. Ő gazdasági informatikát kezdett tanulni, én festő akartam lenni. Egyetemista éveink alatt ő tipikusan az a lány volt, aki minden este bulizni indult, mindig a társaság közepe volt, és hát ehhez megvolt minden adottsága is. Én inkább az otthonülős, kisebb baráti körben mozgó ember voltam. Szívesebben mentem el a könyvtárba valamilyen szépirodalmi művet felkutatni, mint egész este részeg fiatalokat hallgatni.
Kapcsolatunk szempontjából mindig egyértelmű volt, hogy ő dominál.
Habár szemmel láthatóan egymás ellentétei voltunk, jól ment az együttműködés, megértettük egymást, és a szexszel sem volt gond. Azokban az időkben a legnagyobb problémát inkább az édesanyja jelentette, akkoriban nem is próbálta titkolni, hogy ellenzi a kapcsolatunkat. Elég gyakran – apró megjegyzésekkel – jelezte, hogy a lánya kaphatna nálam sokkal jobbat is. Idővel az ellenzése átcsapott dominálásba. De hamar rá kellett jöjjön, hogy habár csendes természet vagyok, irányítani mégse tud engem. Így kezdte finoman ellenem hangolni a lányát, rávenni arra, hogy a lánya viselje a nadrágot. Nagyon szerettem őt, sokáig fel se tűnt. Teljesen eltelített az érzés, hogy a világ legszerencsésebb fickójának mondhatom magam.
Az alapképzés végeztével házasodtunk össze. Ő már harmadéves korunkban jól fizető állást kapott egy multicégnél, míg én a mesterképzés végeztével tudtam elhelyezkedni egy kisebb – nem túl jól fizető – galériánál.
A keresetbeli különbségek gyakran gondot okoztak: a mindennapi kiadásokban, és a kettőnk közötti hierarchiában is.
Utóbbi egyre inkább kezdett az ő javára billenni – amivel nem félt visszaélni. Szépen lassan, észrevétlenül hozott be olyan szokásként bemutatott szabályokat, amelyekkel kivette a kezemből az irányítást. Mindeközben nem volt hajlandó a kompromisszumokra sem. Mikre kell gondolni? Például bevásárló listát írt, azzal küldött a boltba, tudva, hogy mennyi pénzre van szükségem. Minimál gardróbra hivatkozva az én ruháimat általában turkálókból vásároltuk, míg neki alkalmazkodnia kellett az irodai elvárásokhoz. Mindig azzal érvelt, hogy „Láttam már festőt Gucciban? Mert ő nem! Vajon miért nem?” Egy idő után ez az irányítás jelentkezett a szexben is: csak akkor lehetett, amikor ő akarta, annyi ideig, amíg neki kényelmes volt, úgy, ahogyan ő szerette volna.
A dolgok akkor kezdtek még inkább súlyosbodni, amikor a baráti társaságai kezdték betölteni az első számú helyet az életében, fokozatosan kiszorítva engem. Általában arra hivatkozott, hogy utolsó percben döntötték el a programot, ezért nem volt ideje szólni, hogy későn ér haza. Máskor a szememre vetette, hogy ekkora fizetésért persze, hogy többet kell dolgozni, és ez az alap, nem érti, hogy mit várok el tőle.
A köztünk lévő konfliktusok addig fajultak, míg megcsalás lett a vége. Egy idő után kezdtem gyanakodni, hogy itt egy harmadik fél is a képben lehet, hiszen már hosszú hónapok óta nincs szex, egyre idegesebb a jelenlétembe, és gyakran jön haza nagyon drága holmikkal. Valahányszor rákérdeztem ezekre, azonnal dührohamot kapott, minden – karrierbeli különbséget – a fejemhez vágott.
Tagadni, semlegesíteni kezdte az állításaimat. De minden alkalommal sírva bújt hozzám, akár egy kislány.
Egy adott ponton már kezdtem megkérdőjelezni mindazt, ami előtte zavart, amiket feltételeztem, és mindig megfogadtam, hogy türelmesebb leszek hozzá, hiszen ő tényleg mindent megtesz azért, hogy ilyen életünk legyen. Ehhez nekem is áldozatot kell hoznom.
A történetünk ott végződött, hogy a saját barátaim konkrét bizonyítékokat hoztak, miszerint a feleségem megcsal engem a 23 évvel idősebb főnökével. Mindez hidegzuhanyként ért, hiszen annyira mélyen sikerült elnyomni magamba minden feltételezést. Nem sokkal később elváltunk, én pedig ott maradtam azzal az érzéssel, hogy már senkinek nem kellek, az életem romokban. Évekig jártam terápiába, hogy össze tudjam szedni magam, és képes legyek egy új párkapcsolatra. Emellett az önbizalmamat is rendbe kellett szedjük, hiszen mindent elhittem neki azzal kapcsolatban, hogy alkalmatlan vagyok erre a pályára, így nem is fogok megélni belőle. Ma már értem az egészet.
A jelenséget gaslighting-effektusnak, vagy magyarul gázláng jelenségnek nevezik.
A mi sztorink nagyon szépen bemutatja az egésznek a folyamatát: az egyik fél folyamatosan megsemmisíti a másik személy tapasztalatait, érzelmeit, észleléseit. Így tud elérni egy egyenlőtlen hatalmi harcot. Szeretném, ha a történetem segíthetne másoknak hamarabb felismerni a bántalmazást, hogy nekik már ne kelljen 7 évet elpazarolniuk az életükből.”
Konrád levelét Kedves Gerda dolgozta fel.
Ha az ember nem tud valamit megmagyarázni, akkor kezdi el emlegetni a sorsot, a szerencsét, vagy végső esetben a véletleneket.
