Múló szerelmek ide vagy oda, a barátok mellettetek maradnak: akármi történik, ott lesztek egymásnak, és tudjátok, hogy számíthattok rájuk. Legalábbis elméletben így kellene lennie. De mi van akkor, ha egyszer csak azt érzitek, hogy szinte már nem is ismeritek a másikat?
A barátság értékes kincs, talán nem is tudjátok, mennyire, ameddig el nem veszítitek. Mert mint minden más, bizony ez is véget érhet. És szerintem kevés szomorúbb dolog van annál, mint amikor két barát eltávolodik egymástól.
Velem is megtörtént már ez, méghozzá sajnos nem is egyszer. Szép lassan változtak meg az addig annyira erősnek hitt barátságok, nem volt se veszekedés, se sérőtődés, csak a nagy semmi.
Mintha egyik pillanatról a másikra egy idegen állt volna velem szemben – már nem értettük meg egymást, akármennyire is próbálkoztunk.
Csak az árnyéka maradt meg a régi erős barátságnak. Látszólag ok nélkül eltávolodtunk el egymástól, mintha már nem lenne meg az a kötelék, ami valaha olyan erősen összetartott bennünket.
Rossz volt látni, hogy szinte már semmit nem tudunk egymásról, mert megritkultak a találkozások, és már egyikünk sem kereste olyan gyakran a másikat. Ő volt a hibás, vagy én? A mai napig nem tudom, talán egy kicsit mindketten.
De egy dolog van, amit megtanultam az elmúló barátságokról: szinte egyenlő egy szakítással.
Hiszen annyi közös emlék, élmény tartott össze benneteket, hogy nehéz csak úgy elengedni az együtt töltött perceket.
És mindezt elengedni bizony fájdalmas és rohadt nehéz, mert szinte mindent át kell értékelni magatokban. Kicsit olyan, mintha kicsúszott volna a lábatok alól a talaj, hiszen volt egy biztos támaszotok, ami már a múlté. És nem tudjátok, hogy mi lesz veletek nélküle… Ezért lehet, hogy egy ideig megpróbáltok kapaszkodni a múltba és az emlékeitekbe, de van egy pont, ami után még a legerősebb barátság sem hozható helyre, és amikor a saját érdeketekben ideje lenne inkább elengedni az egészet, és megpróbálni továbblépni.
Mert sajnos van, hogy valamiért nem működik a dolog, és lehet, hogy ez nem csak a ti hibátok. A megváltozott élethelyzet, a sok program csak úgy elsodor titeket egymástól. Persze nem azt mondom, hogy ez törvényszerűen bekövetkezik, hiszen az igaz barátságoknak épp az a lényege, hogy a nehéz időszakot is túléli, de ha ilyen helyzetbe kerültök, gondoljatok arra, hogy minden két emberen múlik. Egyedül ti nem vagytok elegek ahhoz, hogy rendbe hozzátok a dolgokat, a másiknak is akarnia kell. De legalább megtudjátok, hogy ki az igaz barát, és ki nem.
És hogy akkor mi a sikeres barátság receptje? Valaki szóljon, ha rájött, mert én még mindig keresem…
„Az empátiafagyi bizony visszanyal” – Barátnak lenni kemény munka
Felnőttként barátságot kötni nem annyira könnyű, mint az oviban volt, igaz? Vagy csak én állok ezzel ennyire hadilábon? Minden ember, aki az életünk részévé válik, valamit hoz vagy visz. De vannak páran, akik annyira maradhatnának. Rontottam már el jónak induló barátságokat, közösítettek már ki, és meg se tudom mondani, hány kígyót melengettem már a keblemen, és borogattam a sebeimet, miután megmartak.
A cikk folytatását IDE kattintva olvashatjátok.
