Már a gimi kezdete óta egy nagyon jól és dinamikusan működő lányos baráti kör része vagyok, amelyben összesen négyen vagyunk – az első pillanattól, hogy besétáltunk a középsuli teljesen új élményekkel ígérkező falai közé, azonnal megtaláltuk a közös hangot, és ez azóta sem változott.
Mindig is a ducibb lányok csoportját erősítettem, azonban ez pár kritikus tinédzserkori éven kívül nem igazán zavart – megbarátkoztam vele, hogy sosem fogok egy nádszálkirálylány lenni, de ezzel nincs is semmi gond, hiszen amíg egészséges vagyok és magabiztos, addig nem is számít. A teltebb alkatom azonban mostanában egészen hasznomra válik, amikor az igaz barátok kiszűréséről van szó.
Sokak szerint nem a legideálisabb felállás, ha valaki a felesége mellett szeretőt is tart. A barátom mégsem bánta meg a döntését. Sőt...
A mai napig nem bírom megérteni, hogy lehetséges az, hogy harminc éves koromra láttam csak be azt, hogy az állítólagos legjobb barátnőm valójában gyűlöl engem, és csak azért próbál a közelembe férkőzni, hogy sikerüljön minél pontosabban lemásolnia a stílusomat.
Mindig is én voltam a duci barátnő, aki mellett a többi lány csak még dögösebbnek tűnt. A férfiak messziről elkerültek, és átnéztek rajtam. Úgy döntöttem lefogyok.
Ösztönösen talán mindannyian próbáltunk már közelebb kerülni valakihez, sokszor magyarázat nélkül. De miért van ez?