Ösztönösen talán mindannyian próbáltunk már közelebb kerülni valakihez, sokszor magyarázat nélkül. De miért van ez?
A legtöbb ember szereti, ha szeretettel érnek hozzá. Egy ölelés, egy simogatás, puszi vagy ha valaki a vállunkra hajtja a fejét, az a legtöbbünknek kellemes. Néha azonban kellemetlen magyarázkodással kell szembenéznünk. Főleg, ha párkapcsolatban élünk.
Szingliként szabad a világ. Az érintések és közeledések sokkal kötetlenebbül történhetnek meg, és nem tartozunk magyarázattal senkinek. De kell-e magyarázkodnunk, ha párunk van?
A barátságot sokszor nem tudjuk körbeírni. Egy jó kapcsolat egy kellemes érzéssel párosítva. Nem szerelem és nem fizikai vonzódás, mégis valahogy mindkettő benne van. Ez különösen ellenkező nemű barátoknál érvényes.
Ilyenkor a másiktól kifejezetten jólesik az érintés, és sokszor észre sem vesszük, de mi is a vállára, vagy a combjára tesszük a kezünket vagy simogatjuk. De miért kellenek nekünk ezek az érintések, ha csak barátságról van szó?
A kellemetlen magyarázkodás egyik alapeleme ez a kérdés. Ez saját magunkban is felmerülhet. A bizonytalanság az egyik legrosszabb érzés, különösen saját érzelmeinkre nézve.
Egy férfi és egy nő közötti barátság lehetőségét sokan megkérdőjelezik. Ez valószínűleg teljesen jogos. Mi férfiak, sokszor érzünk többet a kelleténél. Ez nem jelenti azt, hogy ez szerelem lenne, pusztán ösztönös cselekvés a másik külső adottságai, vagy éppen belső tulajdonságai miatt. Sokszor vonzódunk valakihez, anélkül hogy párkapcsolatot akarnánk vele kialakítani, vagy akár ágyba vinni. Az egész valahogy ösztönös, de mégis összetett.
Nyilván van egy határ, hiszen nem lehet mindenkit letapizni, főleg nem akárhol. Ugyanakkor egy simogatásban, vagy egy hosszabb ölelésben semmi rossz nincs.
Forrás: Pexels
Talán ez a legegyértelműbb mind közül. Általában, ha egy érintést a szerelem vezérel, annak folytatása is van. A továbbhaladás nélküli, csupán utaló érintések felérnek egy önkínzással, ezért semmi értelme nincs.
Ha valakibe szerelmesek vagyunk, az másból is látszik, nem csak az érintésekből. Társas lények vagyunk, és sokszor nem elégszünk meg egyetlen partnerünk érintésével. Mástól is várjuk a visszaigazolást arról, hogy kedvelnek és vonzódnak, kötődnek hozzánk. Ebben semmi kivetnivaló nincs, amíg bizonyos határok között marad. Azok átlépése pedig úgyis egyértelműen látszik.