Akadnak férfiak, akiknek lételemük a hódítás. Gyönyörre törnek. Elvesznek, néha adnak is. Sosem szeretnek. Nem esnek csapdába, nem kötődnek. Egy ideig boldognak hiszik magukat, lehet, életük utolsó pillanatáig azok. Ki ítélheti meg, mi az a boldogság, mitől jön, meddig tart…
Szabolcs (akit természetesen nem így neveznek) 46 éves, nem volt nős soha, tartós kapcsolata sem nagyon. Afférja annál több, ahogy ő mondja: se szeri, se száma. Engem is méreget. Igazából évek óta méreget, talán azért áll velem szóba (még), mert a méregetésen innen megrekedt ez a kapcsolat. Ha már a másik oldalon lennék, ott, ahol a nők átestek már ezen a tűzkeresztségen, valószínűleg átnézne rajtam is.
Mert nála így megy ez a dolog: jön, lehengerel, bugyit tép, leteper. A kaland után azonban nem kíváncsi többé a nőre. Egyikre sem. Új kihívást keres.
Szerintem nem teljesen egészséges, szerinte prűd vagyok. Egyik sem igaz. De kalandorélete egyszerre izgalmas, egyszerre szomorú. Magányos farkas. A hódítás magányos terep, nincs osztozás, nincs kegyelem. Buja, hideg magány.
„Még nem voltam 14 éves, amikor észrevettem, hogy bejövök a nőknek, anyám korabeli nők súgtak össze a hátam mögött, méregettek nagyon. A 16. szülinapomon vesztettem el az ártatlanságomat, egy nálam legalább 15 évvel idősebb nő segítségével. Lefektettem, mert ezt akarta. De nem kellett meghódítani, nulla kaland volt az aktus. Egyszerre éreztem mámort és veszteséget. Én hódítani akartam. Nem instant combnyitogatást.
Később is inkább a becserkészés izgalma hajtott, most is az hajt. Aki könnyen adná magát, az nem kell. Nem vagyok kéjgép: egyéjszakás kalandot akarok, de sokkal inkább az előtte lévő izgalmas vadászat hoz lázba. Amíg, ahogy a magát hűségesnek adminisztráló nő napról napra megadja magát. Ahogy közeledem, ahogy próbál távol tartani a lepedőjétől, de hiába, annál sokkal izgalmasabb vagyok. Nem tud elhajtani, nem tud átlépni rajtam.
Van, akiért nagyon sokat kell dolgozni. Virág, szerelmes levelek, verset is írok, ha kell.
Lassan közeledem, étterembe viszem, erdőbe. Sétálunk, romantikázunk. Megfigyeltem, hogy egy vadasparkban eltöltött nap után, ahol cuki állatokat simogatunk együtt… biztos a menet. Biztosabb, mint egy méregdrága vacsora kifizetése után. Talán a meghittség miatt? Azt hiszik, ez már szerelem?
A lakásomra nem viszek soha senkit. Szerintem a szomszédaim azt hiszik, nem nőzöm soha. Elő nem fordulhat, hogy beengedjek egy nőt az életterembe. Minek? Hogy visszajöjjön? Hisztizzen, verje rám az ajtót?
Régimódi pasi vagyok, én még ismerkedem az utcán is, a buszon, a boltban. Figyelem a nőket, a szemüket, a reakcióikat. Ismerkedem a neten is, de ott nem olyan izgalmas a vadászat, a nők gondolkodás nélkül ágyba tessékelnek. Kérni sem kell. Az veszik el, mint az első aktusomnál. Szóval neten is csak azokra hajtok rá, akik bőszen állítják: ők bizony társat keresnek.
Aha. A legtöbb nőt három nap levelezgetés után ágyba lehet vinni. Akár gumi nélkül. Még ők fizetik a szállodaszobát is, ha kell.
Szerinted túlzás, amiről beszélek? Szerinted nem igaz? Vagy csak a szőlő savanyú neked?
Mennyi nővel voltam, mennyi az a se szeri, se száma? Olyan háromszáz, lehet, kicsit több, lehet, kicsit kevesebb. De, istenem, 46 éves vagyok, ez nem olyan nagy szám, nem?
Szerelmes úgyse leszek soha."