A tárgyainkra, ruháinkra, az autónkra szükségünk van. Sőt valójában mindenre, ami körülvesz minket, illetve amivel körülvesszük magunkat. Nekem is rengeteg tárgyam van, szeretem az újdonságokat, emellett a jól bevált dolgokat is. Számomra egy életfeladat feloldani a ragaszkodásomat, s bár már úton vagyok, mély a nyúl ürege.
Megszokás vagy szeretet?
Ami nélkül nem tudok élni, egyébként nem is szeretnék, az a citromos víz. Nem igazán megszokás, inkább hallgatok a szervezetemre. Évek óta meleg citromos vízzel kezdem a reggeleket, amire hosszú hetek után tudtam csak rászokni. Tudtam, hogy egészséges, a gyomrom sokat fájt, a kávé előtt szükségem volt egy lágyabb napindításra.
Megszerettem, bevált, jótékony szokásommá vált. Élhetnék nélküle, de nem szeretnék.
A kávé már más történet. Imádom az ízét, azonban egy időben túladagolhattam, mert egyre kevésbé tesz jót nekem. Időnként sikerül napokra letenni, hatását ki tudom váltani zöld vagy fekete teával, illetve ha el tudunk szakadni a végletektől (vele vagy nélküle?), akkor ott a középút, amit úgy hívnak: mérték. Esetemben szimplán csak arról volt/van szó, hogy az öblös bögrés tejeskávét lecseréltem csészés változatra, kisebb az adag, nem iszom mindennap. Előfordul, hogy akár két korty is elég.
Hűség vagy bátortalanság?
Ismerőseim körében van olyan (akár tükörbe is nézhetnék), aki, ha elmegy egy étterembe, és ott ízlik neki egy étel, onnantól fogva csak azt eszi. Nem változtat, nem kísérletezik, marad a bevált ízeknél, hisz azokban nem csalódhat.
A kérdés: melyik oldalról nézzük? Nevezhetjük hűséges típusnak, de nevezhetjük bátortalannak, aki nem mer az újra nyitni, pedig lehet, hogy csak élvezi, amit az adott, kedvenc íze ad neki.
A citromos víz mellett van más „szenvedélyem” is. Néhány éve váltottam okostelefonra, bár előtte azt mondtam, hogy nekem tuti nem lesz. Azonban fel kellett venni a ritmust, nem volt elég, hogy az e-maileket csak este nézem. S hogy tudnék-e nélküle élni? Meglehet. Viszont nem szeretnék. Mára azonban kihívássá vált, hogy a sok görgetéssel, az „online üzemmóddal” időnként felhagyjak, hogy ne a telefon használjon engem, hanem én használjam „őt”. Megoldás lehet azonban, hogy egyre többet visszatérünk a természethez, a csendhez, egymás társaságához, mert a virtuális offline üzemmódban kapcsoljuk be az igazi valóság gombot.
De mi van a tárgyakon túl?
A tárgyakon túl ott vagyunk mi, az érzelmeink, azok a begyakorlott viselkedések, mondatok, amiket nap mint nap élünk, mondunk, teszünk. Százszor megtörtént ugyanaz a forgatókönyv, magunkkal, párkapcsolatban, a szüleinkkel, hányszor belefutunk ugyanabba a gödörbe, amit végül hibának nevezünk. Hányszor kezdtük el hétfőn a fogyókúrát? Hányszor halasztottuk az utolsó pillanatra a határidős munkáinkat? Körök és spirálok, amikbe becsavarodunk, amik aztán idegességbe, vitába fulladnak és elrontják a napunkat. Ezek is a megszokásaink, amik nélkül nem tudunk élni – ha tudnánk, nem csinálnánk. Hála az égnek, elkezdjük magunkat rosszul érezni, és ezek azok a jelzések, amik változásra sarkallhatnak minket.
Ti is unjátok már a forgatókönyveiteket, mindig ugyanaz történik meg? Vagy szabadon élitek az életeteket? És mit jelent a szabadság? Hogy nincsen felelősségetek, nem vagytok kötve senkihez? Vagy lehet, hogy a szabadság az, amikor a béklyóitokat leteszitek? Amikor a ragaszkodást elengeditek, nem azt, amire/akire irányul, hanem a bennetek lévő érzést. Azt a zakatolást, ami lélegezni sem hagy: „nem tudok nélküle élni”, „vele vagyok teljes”, „nála van az érzés, ami kell nekem”. Legyen az ember vagy tárgy.
Hát itt van a kulcs: az érzéseket hajkurásszuk, csak egyet nem tudunk, amit keresünk, az már mind bennünk van!
Ha az ember nem tud valamit megmagyarázni, akkor kezdi el emlegetni a sorsot, a szerencsét, vagy végső esetben a véletleneket.
