Mit tehet egy olyan fiatal felnőtt, akit az anyja nem enged kirepülni a szülői fészekből? Mennyire tekinthető egészségesnek a folyamatos ellenőrizgetés, kontrollmánia? És egyáltalán be kell-e számolni a szüleinknek a szexuális életünkről?

Egy kapcsolatban előfordulhat, hogy a két fél között nincs egyensúly, az egyikük valahogy jobban ragaszkodik, mint a másik. Mintha az egyikük sokkal inkább függene a másiktól, mint az fordítva. És vannak, akik esetében ez nem is csak a látszat, hanem valóban függenek a másiktól, akihez túlságosan ragaszkodnak. Érdemes lehet feltenni a következő kérdéseket magunkank: az ezekre adott válaszok lehetnek a túlzott ragaszkodás jelei.

Ha ragaszkodó típusok vagytok, nemcsak személyekhez kötődhettek nagyon, hanem tárgyakhoz is. Szerintem ti is tudjátok, hogy ez nem mindig jó dolog, hiszen akár egy plüssállat elvesztése is úgy megviselhet titeket, mintha a barátotokkal szakítottatok volna.

Szerintem mindenünk megvan, és túl sok mindenhez ragaszkodunk. Vajon mi a gazdag élet? Az, ha felhalmozzuk a tárgyainkat? Vagy az, ha leegyszerűsítjük az életünket, górcső alá véve saját magunkat, elengedjük gátló szokásainkat, és a szokások adta keretek nélkül kezdünk élni?

"Micimackó! Mi van, ha egyszer elkövetkezik egy olyan nap, amikor el kell válnunk? – Ha együtt válhatunk el, akkor semmi kifogásom ellene." Ismerős ez az idézet? Talán az egyik legkedvesebb néhány sor az egyik legkedvesebb könyvből. S hogy miért ezt választottam? Elmesélem!