Egyéb kategória

Ezektől a tárgyaktól nehéz megválnotok, ha ragaszkodó típusok vagytok

Ha ragaszkodó típusok vagytok, nemcsak személyekhez kötődhettek nagyon, hanem tárgyakhoz is. Szerintem ti is tudjátok, hogy ez nem mindig jó dolog, hiszen akár egy plüssállat elvesztése is úgy megviselhet titeket, mintha a barátotokkal szakítottatok volna.

vous - 2016.09.03.
Ezektől a tárgyaktól nehéz megválnotok, ha ragaszkodó típusok vagytok

Világéletemben olyan ember voltam, aki kicsit sajnálta lecserélni a jól megszokott tárgyakat, például a telefont. Az a kis kütyü, mondhatni, hozzám nőtt, ha pedig még érzelmi töltete is volt a dolognak, még nehezebb volt váltani. De melyek azok a további tárgyak, amiknek elvesztése kicsit nagyon megviselheti „báránylelkünket”? Mutatom!

Telefon

Ha az első telefonotoktól nehezen váltatok meg, ne csodálkozzatok! Fogadjunk, azt még a szüleitektől kaptátok, így még nagyobb volt a jelentősége. Sőt, mondhatni, összenőtt vele a zsebetek…

Objektum doboz

Bögre

Rosszul érint titeket, ha összetörik a kedvenc bögrétek, amit a pasitoktól vagy a nagyitól kaptatok? Bizony, ti is elég ragaszkodóak vagytok, ami nem mindig jó, de fogadjátok el! Igaz a mondás: majd úgyis kaptok másikat!

Ágy

Kell ezt részletezni? A reggeli búcsút is alig bírjátok ki, nemhogy örökre elváljatok… Egyszerűen olyan viszony alakult ki köztetek, mint ami a pasitokkal sem. A viccet félretéve, a kényelmes ágyikótok talán tényleg a „top3 kedvenc tárgyatok” egyike, nem?

Objektum doboz

Plüssállatok

Bevallom, én plüssállatmániás vagyok, így ha van egy cuki mese, nekem biztosan kell a főkarakterről egy plüssfigura, hogy büszkén rátehessem az ágyikómra. De mi a helyzet akkor, ha már nem férek el tőlük az ágyamon? Nehezen, de a régiektől meg kell válni nekem is és nektek is!

Objektum doboz

Ékszer

Biztosan hagytatok már el nyaralás idején egy számotokra nagyon fontos ékszert. A tanulság: vízbe nem megyünk se gyűrűvel, se karkötővel, főleg, ha azok már a kabaláitokká váltak!

De mi van akkor, ha nem tárgyaktól, hanem a családtól kell elválnotok? A felnőtté válásról ITT olvashattok.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.