A szüleim a születésemet követően váltak el. A két évig tartó házasságukat inkább lehet kényszermegoldásnak tekinteni, mint boldog párkapcsolatnak. Apa elköltözött, és kicsi időre rá újra is házasodott.

Amióta az eszemet tudom, sosem maradt ki éjszakára, vagy olyan időszakok sem voltak, amikor eljárt volna randizni. Én magam is hozzászoktam ahhoz, hogy mindig ott van és elérhető, ha kell.

Egészen kiskamaszként fel se tűnt, hogy anya a nap 24 óráját körbe lengi, hiszen gyerekként mindenkinek az a normális, hogy a szülei tudnak arról, hogy kivel, mikor és mit csinál. Ám a serdülőkor elején néhány barátnőm megjegyezte, hogy milyen gáz egy-két szokásunk. Például az, hogy anyu eljön velem és a barátnőmmel, ha pizzázni szeretnénk menni. Vagy az, hogy végig jelen van a szülinapi bulimon, együtt alszunk, néha elkísér a suliba, stb. Valóban ott volt az életem minden területén, de sose okozott gondot, hiszen mindig felhívta rá a figyelmem, hogy nekünk mennyivel jobb anya-lánya kapcsolatunk van, mint a barátnőimnek.

Az egyik nagy törést az egyetemkezdés hozta el, hiszen én felköltöztem Budapestre, míg ő otthon, vidéken maradt. Látszólag ez sem okozott gondot, hiszen majdnem minden hétvégén hazajártam. Azonban amikor másodéven megismerkedtem egy sráccal, szívesebben töltöttem a hétvégét is a fővárosban. Ez működött egy darabig, de aztán anya egyre kevésbé kezdte tolerálni ezt.

Gyötörni kezdett a bűntudat, hiszen azt éreztem, hogy magára hagytam őt, hálátlan vagyok azzal az emberrel, aki mindent megtett értem. Próbáltam odafigyelni arra, hogy felváltva legyek otthon és a sráccal is, de nem működött. Feszült voltam, hiszen láttam anyán, hogy nem szimpatikus neki a fiú, folyamatosan ellene beszélt, és gyanakodott rá. Egyre gyakrabban kérdezgette, hogy merre van, mit csinál, kivel, hova ment? Utólag látom, hogy túl gyenge voltam, nem álltam ki a srác mellett, hanem hagytam magam megvezetni, így hamar vége lett a nagy szerelemnek.

Ekkor kezdtek feltűnni az első jelek

Tény, hogy az alapképzés során nem dolgoztam, mert anya támogatásával meg tudtam engedni magamnak, hogy csak a tanulásra figyeljek.  De egy idő után ezt kezdte használni arra, hogy korlátozzon. Elvárta, hogy csak a tanulással foglalkozzak, hogy a szociális életemet félretegyem, hogy naponta többször beszéljünk, hogy eszembe ne jusson Erasmusra menni, és a hétvégéket otthon töltsem.

Jelenleg három éve dolgozok. Diplomaosztó után az otthonunkhoz közeli városban kaptam állást.

Azt hittem, hogy ez majd megold mindent, eltelik pár hét, és megérti, hogy felnőttem, és a különválás mindkettőnknek csak segíthet. Azt gondoltam, hogy a kezdeti sértettségével lesz nehéz megküzdenem, de nagyot tévedtem.

Forrás: Canva

Azóta heti több napot van itt, mint otthon, a régi lakásunkban. Arra hivatkozik, hogy segíteni szeretne a háztartásban, hiszen sokat dolgozok. De így csak továbbra is hátráltat, hiszen nem tudok úgy ismerkedni, hogy szabadon felvigyek magamhoz egy pasit, vagy áthívjam a barátnőimet, vagy egyáltalán csak magamra figyeljek végre. Mindig talál olyan helyzetet, hogy szépen visszamásszon az életembe. És nem csak a mindennapokban! Elvárja, hogy beszámoljak a szexuális életemről, kioktat, és természetesen határozott véleménye van mindenről, hogy mit lehet és mit nem. Úgy tesz, mintha neki több tapasztalata lenne! Sok vitánk volt már erről, hiszen nem akartam igazán mesélni neki, főleg az olyan kalandjaimról, amelyekre magam sem vagyok büszke.

Tanácstalan vagyok. Nem tudom, hogyan tudjak úgy távolságot tartani vele, hogy ne roppanjon bele, hogy tisztelje a határaimat. Bele se merek gondolni, mi lesz, amikor gyerekem születik. Ott is ő akar majd mindent irányítani? Egyáltalán mikor engedni meg végre, hogy felnőjek?

Petra olvasói levelét Kedves Gerda jegyezte le.