Közhely, hogy nincs két egyforma ember a világon. Amiben csak lehet, különbözünk attól a több milliárd embertől, akikkel osztozunk a Föld nevű bolygón. Ezzel nincs is baj, hiszen – gondoljatok bele – mennyire unalmas lenne, ha mindenki ugyanolyan lenne!
Különbözik a hajszínünk, a szemszínünk, a magasságunk – és hogy témánál maradjak –, az alvási szokásaink is. Egyszer, még nagyon régen valahol azt olvastam, hogy egy ember 40 éves koráig körülbelül 13 évet tölt alvással.
Meglepő, de igazából fel sem fogjuk, mekkora szerepe van az alvásnak az életünkben – pedig létszükségletünk.
Bevallom őszintén, én imádok aludni. Gimisként a tanítás után nem álltam neki egyből a tanulásnak másnapra. Nem is a barátnőimmel mászkáltam a városban! Hazamentem és lefeküdtem pár órácskára aludni. Aztán jöhetett a tanulás, így nem volt ritka iskolaidőben, hogy éjfél után kerültem újra ágyba.
Talán itt kezdődött az éjjeli bagoly „karrierem”. És ez azóta sem változott sokat.
A szerkesztőségben töltött órák és a főiskola mellett már nem igazán van lehetőségem egy jó kis délutáni szunyókálásra. A bioritmusom viszont már teljesen átállt az éjjeli üzemmódra, ezért képtelen vagyok este 9-10 körül elaludni – és ez akkor is így van, ha reggel korán kell kelnem. Pedig tudom, hogy ez lenne a normális és az egészséges, de mint tudjuk, a rossz szokásokon a legnehezebb változtatni.
De mi van akkor, ha úgy alakul, hogy egy éjjeli bagoly és egy hajnali pacsirta osztozik a hálószobán?
Megsúgom, semmi jó nem sül ki a dologból, de legalábbis nagyon nehéz a helyzet. Albérletben lakom, ahol a szobatársam a hajnali pacsirták táborát erősíti. Mikor ő már lefeküdne aludni, én még egy szikrányi fáradtságot sem érzek. Reggel viszont neki rosszabb, hiszen én még az igazak álmát aludnám, ő viszont már kezdené a napot. Szóval nem egyszerű.
És akkor mi a helyzet, ha szívetek választottja egy olyan ember, akivel teljesen ellentétes a bioritmusotok? Erről két barátomat kérdeztem – nevezzük őket most csak Vikinek és Petinek –, akik már két éve együtt vannak, de az alvási szokásaik miatt már sok problémájuk adódott.
Vikit már gyermekkorától kezdve korán fektették le a szülei, és ez a szokás a későbbi éveiben is megmaradt, Peti viszont amíg meg nem ismerte szerelmét, gyakran éjjel 3-ig is fennmaradt, és másnap délig fel sem kelt. Az ő esetükből és a mi esetünkből is azt a következtetést vontam le, hogy sajnos általában az éjjeli baglyok azok, akiknek jobban kell alkalmazkodniuk, hiszen mi a reggeli készülődésre ritkán ébredünk fel, ők viszont addig nem tudnak elaludni, amíg mi sem kerültünk ágyba.
Viszont jó hír: nem maradtok örökké baglyok vagy pacsirták!
Senior szerkesztőnk, Tini egyszer elmesélte, hogy ő évekig a koránkelők táborát erősítette, azonban ez az idő múlásával megváltozott, és nemrég ő is bagoly-üzemmódba kapcsolt. Tini példája mindenesetre nagyon kivételes, hiszen az alvási bioritmus valóban tud változni az életben, de pont az ellenkező irányba szokott a legtöbb embernél.
Vagyis a legkisebbek még pacsirtaként kezdik a pályafutásukat, de a tizenéves korosztály már általában éjjel jobban elemében van, később pedig a sötétbe burkolózó baglyokból napfényes pacsirták lesznek ismét. Szóval Tini, különleges vagy!
Most már csak egy nagyon fontos kérdés maradt a fejemben
Már évek óta gondolkozom azon, ha kutatások bizonyítják, hogy a fiatalok képtelenek a korai kelésre, akkor miért kezdődik ennyire korán a tanítás? Ezt a kérdést igazából már rengetegen boncolgatták, de láthatólag nem történik változás az ügyben, pedig a tudósok szerint a 9-10 órai iskolakezdés lenne a legmegfelelőbb a diákok bioritmusának.
A világon létezik már haladóbb felfogás az iskolakezdést illetően. A japán és orosz diákoknak csak fél kilenckor csengetnek be, az ausztrál és angol gyerekek pedig kilencig még gyorsan lemásolhatják a társuk háziját. De a java még csak most jön: Amerikában sok helyen 11-ig konganak a suliudvarok az ürességtől!
Mondjuk a mi helyzetünk sem annyira borzasztó, ha egy kicsit jobban körbenézünk a világban: Kínában és Németországban is 7.30-kor szólal meg a csengő, ami egy igazi bagolynak – így nekem is – egészen embertelen időpontnak tűnik!