Van, aki az első menstruációs ciklusától az utolsóig „szenved” a tünetektől. Bágyadt, fáradékony, ingerlékeny, feszül és fáj. Rosszul éli meg termékenységének „tüneteit”, és szinte elképzelhetetlen számára, hogy az amúgy is nyűgös napok alatt zavartalanul törekedjen életmódváltásra.
Pedig ezen a területen is igaz a Még idén! kampány szlogenje, hogy csak a kisujjadat kell megmozdítanod és egészségesebb lehetsz.
Henter Izabella dietetikus szakember, a NEFI munkatársa válaszolt kérdéseinkre.
Vaspótlás
A menstruációs ciklus nem zárja ki az életmódváltásból fakadó változtatásokat, de érdemes figyelembe venni, hogy a menstruáció alatt fontos anyagok távoznak a szervezetből. Elsősorban vas (erre fókuszál mindenki), de ne felejtsük el, hogy a vér az élő szövet, amely számos más anyagot is tartalmaz, melyek pótlásáról gondoskodni kell. Vagyis fontos észben tartani, hogy a táplálkozás óvatos reformja során ne növeljük a vér távozásából fakadó tápanyag-veszteséget.
Természetesen a legfontosabb a vas pótlása, illetve szinten tartása, ezt pedig a legkönnyebben hús fogyasztásával tudjuk elérni. A húsok ugyanis jól felszívódó formában tartalmaznak vasat. Ha valaki alternatív módon táplálkozik, nem fogyaszt húst, akkor neki vassal dúsított étrend-kiegészítőkkel, funkcionális/dúsított élelmiszerekkel érdemes pótolni a hiányzó vasat.
Kicsit nehezebb
Nem kell megijedni (és nem kell szigorúan mérlegelni magunkat) menstruáció idején, mert ilyenkor jól érzékeljük, hogy kicsit magasabb a testsúly, a szervezet ugyanis vizet tart vissza. Kicsit puffadunk, kicsit duzzadhat a kéz, a láb. A menstruációs ciklus után ez a víz távozik a szervezetből. Azért nem árt, sőt az az ideális, ha figyeljük testünk jelzéseit menstruáció alatt, vagy akkor, amikor ovulálunk, hiszen szervezetünk működésének ismerete segíti a megfelelő életmódváltást is.
Bőséges folyadékkal
A vizesedés ellenére, illetve attól függetlenül nagyon fontos a megfelelő, bőséges folyadékfogyasztás a ciklus alatt, hiszen a vérzés folyadékveszteséggel is jár. Ezt pótolni kell, valamint a bőséges folyadék elősegíti a szervezet gyorsabb tisztulását.
Csoki helyett
A menstruációs ciklus alatt érzékelt édesség utáni vágy élettani tünet. Ellene hadakozni felesleges, inkább törekedjünk arra, hogy a választott édesség minőségi legyen, és ne vigyük túlzásba a mennyiségét. Pár kocka (2-3) magas kakaótartalmú csokoládé, esetleg otthon, házilag készült 8-10 dkg gyümölcsös túrókrém, 1 pohárnyi gyümölcssaláta, 3-4 szem aszalt gyümölcs, 1-2 normál gombóc főzött fagyi gyümölccsel vagy olajos magvakkal lehet a jó választás. Fontos tanács az is, hogy az édesség-éhséget délután három óra előtt érdemes csillapítani.
Sétálj és nyújtózz nagyokat!
A mozgásról is kell egy mondatot ejteni: valójában az az ideális, ha a fájdalom ellenére nem menekülünk tunyaságba – hacsak nem szélsőséges fájdalomról és görcsökről van szó –, hanem sétával, laza kocogással, nyújtógyakorlatokkal segítjük elő a méhnyálkahártya tisztulását. Vagyis a mozgás sem tilos, sőt segíti a tisztulást a menstruáció alatt, ahogy a finoman átalakított táplálkozás is összehangolható a menstruációs időszak igényeivel.
A cikk megjelenését a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet megbízásából a Széchenyi 2020 program támogatta.
A Még idén! kampányról tájékozódhatsz a kampány startvideójából, illetve a Facebook–oldalán is találhatsz további információkat vagy csemegézhetsz életmódváltással kapcsolatos írásainkból, videóinkból.