Mit eszel?
Mert van ám minden: krumplipüré, rizs, rántott hús, de maradt ám még tegnapról vadas és egy kicsi barackos lepény is. És még pudingot is dobtak össze, mert azt mi, gyerekek nagyon szeretjük. A bőség zavara. És mindennek el kell ám fogynia, mert ha nem…
– Rántott húst kérnék krumplival!–De apádnak is hagyj egy kis krumplit! Miért nem eszel vadast?–Hát, akkor vadast eszem.–De a rántott húst akkor ki fogja megenni? A múltkor is megmaradt a kutyának…–…
És miután befaltál mindent:
Hozok még bonbont, van egy dobozzal a kedvencedből!
Ti meg ültök, moccanni sem bírtok, oxigénpalack után sírtok gondolatban, és a bonbonra már nemet mondtok, mire az ősanyáitok könnybe lábadt szemmel néznek rátok, hogy:
De hát alig ettetek valamit!
Miért főznek olyan sokat, és miért zsörtölődnek annyit, ha megmarad a fele adag, ha nem falunk be mindent?
Hát a szeretet miatt.
De tényleg! Szerintem náluk ez ilyen szeretetnyelv. Minden falattal megnyugszanak, hogy a gyerek még nem megy el örökké, még ha kollégista is, ha külföldön él is, ha kamaszodik is. Az anya és nagyi főztje elkíséri a világvégére is. Olyan, mintha a korral haladva lassacskán már csak a főzés marad volna mint eszköz arra, hogy a gyerek érezze a nagy szeretetet.
Csak az isten szerelmére, a ruhatárat ne kelljen már félévente lecserélni!
Forrás: Pixabay
