Feszkókirálynő porondon
Párkapcsolattal foglalkozó szakkönyvek egész sora foglalkozik a kérdéssel, a konfliktus helyes kezelésével és én azok szinte minden sorával egyetértek. Ám: hiába az értő, figyelő, szeretetteljes kommunikáció egész arzenálja a fejemben, attól én még bevágom az ajtót.
Néha felemelem a hangom, és könnyekben török ki a pláza közepén. Fesztiválozok. Néha.
Szerintem nem viszem túlzásba a dolgot, nem vagyok „feszkókirálynő”, és nem is törekszem erre, mint a párom nagylánya, aki ugyan soha nem csapkod, de szívből vágyik egy rokoni vacsora ajtócsapkodásos befejezésére. Hogy megmondja a tutit, hogy kipróbálja az élményt.
Vagy nem lép, de azért kiutat keres. Olyan teret, ahol a szenvedély az ágyban (a konyhaasztalon, a gardróbban, fene se tudja, kinek hol esik ez jól) marad.
Ahol higgadtabb, kicsit okosabb, jobb mintákat követő a konfliktusok kezelése, ahol kiegyensúlyozottabb a „váratlan helyzetek” megközelítése, ahol megoldásra törekednek és nemcsak agyból, de szívből jön a gyengéd kommunikáció.
Mert fesztiválozni jó, de nem visz előre. Zsákutca.
Ha az ember nem tud valamit megmagyarázni, akkor kezdi el emlegetni a sorsot, a szerencsét, vagy végső esetben a véletleneket.
