Egyéb kategória

13 magyarázat arra, miért imádunk aludni

Imádok aludni. És imádom az ágyamat, a pizsimet és azt a komplett egyórás procedúrát, amíg a paplan alá kerülök. Nem úgy van az, hogy csak fogom és befekszem. Csak úgy. Erre fel kell készülni. Ráadásul nem véletlen, hogy ennyire szeretjük az alvást és a hozzá tartozó rituálékat.
vous - 2015.09.08.
13 magyarázat arra, miért imádunk aludni

A legnagyobb bajom egyértelműen a reggelekkel van. Borzalmas. Még a nap is rossz helyen áll. Régen bezzeg át tudtam aludni fél napokat, éjféltől egészen délután egyig-kettőig. Most meg virrasztok reggelig, mint a nagyanyáim. Aztán nagy nehezen elalszom. Mire elalszom, kelhetek is fel. Mert ugye a nap reggel indul sajnos és nem délben.

Ki korán kel, aranyat lel.

De hol az aranyam?

Forrás:
@stylerunner

Most összegyűjtöttem 13 okot, amiért imádunk aludni:

  1. Kikapcsolja az agyat és nem foglalkoztok azzal, ami másnap lesz vagy ami tegnap volt.
  2. Egyedül lehettek a gondolataitokkal.
  3. Álmodozhattok – és nem néznek hülyének.
  4. Az ágyba nem kell divatosan öltözni, szóval bármit (vagy semmit) felvehettek az alváshoz.
  5. Mert este 7-kor ágyban lenni sokkal jobb, mint reggel 7-kor felkelni.
  6. Az ágyatokat tulajdonképpen ebédlőnek is használhatjátok. Ne mondjátok, hogy még soha nem ettetek az ágyatokban! Evés + alvás = teljes harmónia, békesség, boldogság a léleknek.
  7. Ha a pasitokkal alszotok, rengeteg időt együtt tölthettek. És még beszélgetnetek sem kell.
  8. Mindegy, mennyire vagytok épp kikészülve az élettől, az alvásnak már a gondolata is javítja a hangulatotokat.
  9. Mert imádjuk a „csak még öt perc” érzést reggelente – főleg, ha van lehetőség további öt perc henyélésre. Mondjuk arra mindig van.
  10. Az alvás szépít. Legalábbis a fáradt, karikás szemeket biztos eltünteti.
  11. Másnaposság? Felejtsétek el, csak aludjatok egy nagyot!
  12. Majdnem olyan, mintha meditálnátok. Csak közben nem kell megtalálni a lelki békéteket.
  13. Mert annál jobb érzés nincs a világon, mikor felkeltek és tudjátok, hogy csak órákkal később kell elhagyni az ágyatokat.
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.