Egyéb kategória

Az én hibám, hogy nem akarom úgy kényeztetni a férjemet, ahogy az anyósom tette?

Az anyósom azt hiszi, ugyanúgy ki fogom szolgálni a fiát, ahogy ő tette anyaként. Sajnos téved, nem lehet mindenkitől elvárni, hogy az otthoni munkában teljesedjen ki.

vous - 2022.04.30.
Az én hibám, hogy nem akarom úgy kényeztetni a férjemet, ahogy az anyósom tette?

Amikor először találkoztam a párom édesanyjával egy vasárnapi ebéd alkalmával, rögtön feltűnt, mennyire körbeugrálja a gyerekeit, különösen a barátomat mint a legidősebbet. Na, gondoltam, van ilyen, biztos ő a kedvenc, előfordul.

Fél év járás után költöztünk össze, és rövidesen rájöttem, hogy a barátom nincs valójában felkészülve az önálló életre.

Én költöztem az ő lakásába, és először az tűnt fel, hogy nincsenek konyhai eszközei, így mindent közösen kellett beszereznünk. Engem amúgy nem zavart különösebben a dolog – én sem vagyok nagy konyhaművész – a legszükségesebbektől eltekintve.

Az összeköltözés után ment minden a maga útján, elfoglaltak voltunk, mint általában, rohantak a napok és hetek. Én egészen addig azt hittem, hogy minden a legnagyobb rendben van közöttünk, amíg egy nap meg nem csörrent a telefonom. Az anyósom volt az, fogalmam sem volt, mit akarhat, de nem kellett sok hozzá és már ki is derült.

Azért hívott, hogy burkoltan megkérdezze, miért nem etetem a fiát tisztességesen.

Persze nem így fogalmazta meg, hanem azt szerette volna megkérdezni, lenne-e kedvem hétvégén átmenni, hogy ha már úgyis átmegyünk, én mehetnék hamarabb, és akkor megmutatna nekem pár egyszerű konyhai trükköt, amik mindig is a barátom kedvencei voltak, és akkor “nem kellene mindig pizzát rendelnem magunknak”. Mintha bizony az én felelősségem lenne, mit eszik a fia.

Önmagában az ajánlat még aranyos is lehetett volna, de valahogy nem hatott meg. Akár még szívesen is belementem volna a közös főzőcskézésbe, de nem azért, hogy utána háztartásbelit játszak azért, hogy a fia rántott karajt ehessen szerda este. Egyrészt nem kifejezetten izgat a főzés, bár szeretek enni, nem ér annyit, hogy több órát álljak a konyhában, mert erre, ha akarnám, sem lenne időm. Nem igazán volt más választásom, elmentem hozzá és főzőcskéztem vele egy fél vasárnapot. Még jó képet is vágtam hozzá, nem mintha nem tudtam volna már eddig is, hogy hogy kell nokedlit csinálni. A főzésben sosem a képességeim hiánya gátolt meg.

Nem hagyhattam a dolgot szó nélkül. Le is ültettem a barátomat, hogy megkérdezzem, akkor mégis mi is lenne egész pontosan az elvárás. Rövidesen kiderült:

Már hónapok óta neheztel rám, amiért “nem vállaltam fel a felelősséget”, amikor összeköltöztünk, hanem csak hagytam, hogy a közös háztartás intézése arra háruljon, akinek épp ideje vagy kedve van megcsinálni.

Nekem magamtól eszembe sem jutott, hogy az lenne az elvárás, menedzseljek mindent úgy, mint az anyja, aki 4 felnőtt gyerek mellett is úgy csinál, mintha nem háza, hanem anyahajója lenne. Szülinapokra tortát sütött világéletében, minden nap megfőzött két fogást, vasárnaponként teljes menüt hozott össze, leste a gyerekei és a férje minden kívánságát.

Én nem fogok a hétköznapi dolgokból hadműveletet csinálni!

Megértem, hogy ebben nőtt fel, de szerintem elég vad dolog mindenkitől elvárni, hogy az otthoni munkában teljesedjen ki. Mindig is azt látta, hogy az anyja ezt élvezi és jól is csinálja, de attól még ez nem én leszek, legyen bármennyire is kiábrándító, ez az igazság.

Bori történetét Király Etel írta le.

Ajánlott cikkek