Mindig is odafigyeltem a külsőmre, ez akkor sem volt másként, amikor terhes lettem, és megszületett a fiam. Már akkor is megkaptam az irigykedő és bíráló tekinteteket, amikor játszótérre mentünk. Mintha valami tiltott dolog lenne, hogy egy anyuka jól nézzen ki. Attól, hogy jól nézek ki, még nem leszek rossz édesanya, sőt kifejezetten jó kapcsolatom van a gyerekemmel, pedig egy kamasz fiúról beszélünk.

A sugdolózás és a pletykák akkor tetőztek, amikor a férjemmel két évvel ezelőtt úgy döntöttünk, hogy külön utakon folytatjuk. Békés válásunk volt a körülményekhez képest, és azóta is közösen döntünk családi kérdésekben.

Múltkor be kellett mennem a szülői értekezletre, mert én voltam a soros, hogy részt  vegyek. A megbeszélés után egy találkozóm volt, amire már régóta nem volt példa az életemben, így csinosan, sminkben jelentem meg az iskolában. A szokásos lenéző pillantásokon kívül azonban mást is kaptam, amitől szóhoz sem jutottam.

Az idei gólyabálra kerestek szülőket, akik felügyelik a diákokat, és úgy gondoltam ideje kivennem a részem az ilyen munkából is, ezért egy apuka társaságában jelentkeztem önkéntesnek. Álmomban sem gondoltam volna, hogy az egyik anyuka azonnal leszavaz, és inkább ő akarta bevállalni a felügyelést. Azt hittem, csak udvariasságból teszi, mert tudja, hogy sokat dolgozom, ezért az értekezlet után odamentem hozzá, hogy biztosítsam arról, hogy nem lesz gond, ha én vállalom a feladatot. Amit mondott, az teljesen kiborított.

“Nem kell elmenned a gólyabálra, elvállaltam. Hidd el, bármelyik anyuka szívesen megteszi, csak te ne menj valamelyik apuka közelébe se.”

Tetőtől talpig végigmért, majd hozzátette:

”Csábítgass inkább szingli pasikat ezzel a párduc stílussal, de a férjeinket hagyd ki belőle. Köszi.”

Szóhoz se jutottam, úgy faképnél hagyott. Ott álltam szépen felöltözve, készen arra, hogy menjek a randimra egy SZINGLI apukával, de a szavai mélyen belém égtek. Hát tényleg ilyennek látnak az emberek? Kiéhezett cafkának, aki el akarja csábítani az összes apukát az osztályban? Mégis mikor keltettem én ilyen benyomást?!

Annyira bántottak a szavai, hogy lemondtam a randit, és haza siettem. A fiam már otthon volt, és látva a megviselt arcomat, el kellett mesélnem neki a történteket. Egy kicsit persze szépítettem, nem akartam, hogy miattam egy percig is aggódjon, de csodálatos fiút neveltem, aki nem hagyta annyiban a dolgot:

“Ciki az én számból, Anya, de jó nő vagy. A barátaim is mindig mondják, a szülők sem vakok. De ez nem azt jelenti, hogy egyből rossz ember is vagy. Az emberek féltékenyek és idióták, és bármire képesek, hogy megvédjék saját magukat, ha egy náluk erősebb ellenféllel van dolguk. Ha pedig ezért lemondasz egy randit, amin már fél éve nem voltál, az kinek tesz jót?”

Már felnőtt nő vagyok, mégis azonnal összerezzenek, ha valaki nyílt konfrontációba keveredik velem. Habár tudom, hogy el kellene engednem a megjegyzéseket, mégis fájnak. Az egómat viszont még jobban sérti, hogy a fiamnak teljesen igaza van. Ismerem önmagam, tudom, mit akarok az élettől, és csak azért, mert lepárducoznak, nem fogok megváltozni. Nincs miért szégyellnem magam. Egy csodás fiú dögös anyukája vagyok, és aki ezt nem tudja elfogadni, mondhat bármit, este lemosom magamról, ahogy a sminkemet is.

Kinga történetét Juhász Adél dolgozta fel