Egyre többen döntenek úgy, hogy vegetáriánusok lesznek, és én is közéjük tartozom. Viszont én egész fiatalon döntöttem emellett, legfőképp azért, mert nem szeretem a húst. Ennek ellenére a családom ellenségként tekint rám az étkezőasztalnál, és betegesen próbálnak nekem keresztbe tenni.
Szinte több mint tíz éve, kamaszkoromban határoztam el, hogy nem eszem több húst. Olyan háztartásban nőttem fel, ahol kötelező volt húst-hússal enni, minden étkezés akörül forgott. Én pedig kifejezetten utáltam, untam hazaérni a zsíros pörköltre az iskolából. Émelyegve gondoltam arra, hogy megint valami sós húst kell egyek olajos, szétfőtt rizzsel. Belebetegedtem az egészbe, vegetáriánus lettem.
A család fekete báránya
Először nem szóltam senkinek, csak körbe ettem a dolgokat. Mondhatni igazából nem is voltam vegetáriánus, de abban a házban ez volt a legközelebb hozzá. Amikor feltűnt a többieknek, rögtön nevetség tárgyává váltam. Erre a csendes válaszom az volt, hogy igyekeztem nem otthon enni, már amennyire ezt egy kamasz megengedheti magának.
De őszintén, azoknál a zsíros-sós borzalmaknál még a tejfölbe mártogatott kifli is jobban esett.
A kifigurázást még elviseltem volna, de rendszeresen megtörtént az, hogy “véletlen” kidobták a dolgaimat a hűtőből. De minek bánom, az úgyse rendes étel. Nem vagyok nyúl, ugye.
Megváltás volt az egyetem
A kollégiumban végre a saját étrendem ura lehettem, és soha nem éreztem magam még ilyen jól. Végre jóízűen ehettem, azt amire vágytam. Korábban én voltam az a gyerek, aki utálta, ha otthon az anyja bolognait főzött, mert az csak egy nagy halom saját levében megfőtt darált sertéshús volt, sok olajjal, kevés paradicsommal és még kevesebb fűszerrel.
19 év kellett elteljen, hogy ehessek egy sima paradicsomos tésztát, aminek van íze.
A lehetőségekhez képest megtanultam főzni, úgy, hogy otthon semmi motivációm nem volt erre. Meglehetősen sokat spóroltam is, mert nem ultra divatos üzemmódban voltam vegetáriánus, hanem csak tényleg hústermékeket nem vettem. Mindemellett, sokkal több energiám volt sportolni is.
Még mindig közellenség vagyok
A családom ebbe nem tud belenyugodni. Ha hazamegyek juszt se képesek egy kis adag valamit odatenni, ami nem húsos. Sőt, van amikor meggyőződésem, hogy inkább disznózsírral csinálnak valami, csak azért, hogy ne legyen vegetáriánus. A saját születésnapomon se képesek engedni nekem, több mint tíz év után.
Miközben én egyszer sem prédikáltam nekik a húsmentességről, ha szeretik egyék, csak vegyék észre magukat. Mert tömik tele a fagyasztót hússal, aminek a fele már nem ehető, mert csak veszik halomra, és ott romlik meg benne. Ennek ellenére nem állnak le, mert muszáj húst enniük, és ennek hangot is adnak. És nem veszik észre, hogy nem fognak meggyőzni ezzel a viselkedéssel, csak elszomorítanak.
Hiába jegyzi meg apám sunyi vigyorral az arcán, miután bele ettem a rizibizibe, hogy zsírban pirította meg a rizset, nem érdekel.
Nem vallási okból vagyok vegetáriánus, és ha eszem egy kis húst, nem akadok ki. Csak hatalmas csalódás, hogy a saját fiukat képesek ilyen kicsinyes módon támadni azért, mert nem eszik húst.
A sírba eszik magukat
Rossz belegondolnom, hogy nemsokára szeretnék gyereket, és ha így folytatják, esélytelen, hogy helyt álljanak nagyszülőként. Nem, nem azért, mert vegetáriánus lesz a gyerekem. Fogok neki húst adni, mert kell a fejlődéséhez. Inkább mert most sem képesek lépést tartani egy kétéves kisgyerekkel, olyan túlsúlyosak, olyan egészségtelenek.
Ez pár év múlva csak rosszabb lesz, mert nem hajlandóak változtatni, és ugyanez igaz a bővebb családomra is.
Ha az ember nem tud valamit megmagyarázni, akkor kezdi el emlegetni a sorsot, a szerencsét, vagy végső esetben a véletleneket.
