Jöhet itt bárki azzal, hogy: „Egyedül is boldog vagyok. Akkor szerzek párt, amikor akarok, de most nincs kedvem egy párkapcsolathoz. Inkább legyek szingli boldogan, mint egy rossz kapcsolatban szomorú. Erős független nő/férfi vagyok, akinek nincs szüksége támaszra.”

A sort hosszan sorolhatnánk. Ismerősek ezek a klisés mondatok? A legszörnyűbb az egészben, hogy valószínűleg azért mondják ezeket, hogy erősebbnek tűnjenek. Mert hát ez úgy működik, hogyha a környezeted elhiszi, hogy boldog vagy, akkor biztosan te is az vagy… Hát, nem éppen.

Azt nem tagadom, hogy az embernek szüksége van időszakokra, amikor egyedül van. Egyik kapcsolatból a másikba nem jó ötlet hirtelen beleugrani, a szakítás utáni gyászidőszakot tiszteletben kell tartani. De akadnak emberek, akiknek ezek a periódusok mintha túlzottan hosszúra nyúlnának, mintha már nem az ő saját döntésük miatt lennének egyedül, hanem mert képtelenek partnert találni. Persze, nincsen rá bevett szabály, hogy mennyi idő után érkezik el ez a pont, de ha valaki a nagy szavak puffogtatása közben valójában vergődve próbálkozik, természetesen nem sok sikerrel, akkor ott valami gyanús.

Forrás: Canva

Az is más tészta, ha valaki tíz év kapcsolat után hosszabb pihenőre vágyik, mielőtt újra a tettek mezejére lépne.

De mi van azokkal, akik felett múlnak az évek, de sehogy sem tudnak egy normális párkapcsolatot összehozni?

Folyton csak első randikra járnak, pár hét után pedig elhal a lelkesedés. Eltelik kalandokkal meg bulizással a húszas éveik, betöltik a harmincat, a barátaik sorra állapodnak meg. A házasságról és gyermekvállalásról meg még ne is essen szó! De nekik még összeköltözni sincs kivel. A későnérők még kapnak pár évet arra, hogy felnőjenek, de úgy a harmincas éveik derekán azért már illene valami eredményt virítani, nem?

Hiszen, ha 35 évesen azt se ismered, akivel majd egyszer megállapodnál, akkor a gyerekvállalás szépen ki fog csúszni a negyvenes éveidre, ami kockázatos lehet a gyerek egészsége szempontjából, már ha egyáltalán sikerül összehozni a babát…

Tegyük fel, nem nyomaszt a gyerek téma, szóval nem sietsz ilyen szempontból, nem is akarsz szülő lenni, akkor is felmerül a kérdés: Hogyhogy ennyi idő alatt nem jött össze egy tartós kapcsolat?

Az egyéjszakás hódítások, az alig egy évig tartó kapcsolatok nem sokat segítenek. Fájdalmas belegondolni, de akkor valójában, hogyhogy nem akart senki elköteleződni melletted? Nem gyanús, hogy 35 éves korra az ember mögött olyan minimum 15 évnyi randizás és potenciális párkapcsolatok sora lehet, amiből már illett volna valami életképeset kialakítani? Lehet arra fogni, hogy nem találtad meg az igazit, magasan vannak az elvárásaid, aki a tökéletes lett volna, annak nem kellettél… Hoppá! Az utóbbiban lehet igazság.

Mert ennyi idő után lassan lehet, hogy nem a világban és a többi emberben kell keresni a hibát…