Őszintén érdekelne, hogy létezik-e olyan ember a világon, aki jóban van az anyósával. Fiatal koromban rengeteg rémtörténetet hallottam a vérmes anyukákról, akik mindent megtesznek azért, hogy megkeserítsék a menyük életét, és úgy tűnik, hogy nekem kijárt minden egyes ilyen szörnyűség.
Már 10 éve házasok vagyunk a férjemmel, mindennél jobban szeretjük egymást, szinte semmi probléma nincs közöttünk. Az anyósommal való kapcsolatom viszont nem indult fényesen, és egy évtized alatt sem javult sajnos a helyzet. Sőt…
Eleinte még vért izzadtam azért, hogy megfeleljek neki, és az idióta elvárásainak, de az idő előrehaladtával bőven megelégeltem. Próbáltam inkább minél kevesebb időt tölteni a társaságában, különböző ürügyeket keresve arra, hogy épp miért nem vagyok otthon, amikor látogatni jön.
Rájöttem, hogy próbálkozhatok akármivel, sosem leszek elég jó az ő tökéletes fiacskájához.
Minden egyes kritikáját, minden egyes sértését lenyeltem, egészen addig, míg egy családi vacsorán be nem telt az a bizonyos pohár. Drága anyósom ugyanis nemes egyszerűséggel közölte, hogy egyedül az én hibám, amiért nem tudok teherbe esni.
Forrás: Pexels
A házasságunk első néhány évében már terítéken volt számunkra a gyermek téma, azonban hosszú próbálkozás, és fájdalommal töltött várakozás után egy időre elengedtük ezt az egészet. Úgyis érkezik majd a szerelmünk gyümölcse, amikor készen áll rá. Éppen ezért semmiféle védekezési módszert nem alkalmaztunk az együttléteink során, hiszen nagyon vártuk, hogy megfoganjon a babánk.
A férjem rendkívül megértően és pozitívan állt a dolgokhoz, rengeteg erőt adott nekem még a legnehezebb időszakokban is. Az anyósomról viszont már nem mondható el ugyanez.
Folyamatosan kérdezgette, hogy mikor lesz már végre unokája, mert “nem szeretne kifutni az időből”.
Ezután pedig különböző vizsgálatokat, kezeléseket és gyógymódokat kezdett ajánlgatni. Ekkor már természetesen számtalan vizsgálaton átestünk mindketten, viszont semmilyen egészségügyi problémát nem találtak egyikünknél sem.
Az orvos azt javasolta, hogy a környezet-, illetve munkahelyváltás talán megoldhatná a gondjainkat, hiszen kevésbé lennénk stresszesek, és nem görcsölnénk rá még erre a témára is a mindennapos gondok mellett. Ezt sajnos nem tudtuk megoldani, a helyzet pedig egészen addig a bizonyos családi vacsoráig fajult, amikor is a lelkembe gázolt az a szipirtyó.
Egyszerűen közölte velem, hogy nem vagyok alkalmas anyának, és ezt a testem felismerte már, jobb lenne, hogyha én is beletörődnék.
A férjem ezelőtt is próbálta jobb belátásra bírni az anyját, egyfajta békítő szerepet felvéve, ez viszont még neki is sok volt. Felálltunk az asztaltól és hazajöttünk, az anyóst pedig azóta sem kerestük. Nekem pedig bármennyire is fájt a feltételezés, folyamatosan csak az jár a fejemben, hogy mi van, ha mégis igaza van…
Móni levelét Szatmári Gabriella dolgozta fel.
