Lilla történetét Kitti meséli el nekünk, aki a VOUS vendégszerzői felhívására küldte be írását. A következő sorokban Kovács Kitti cikkét olvashatjátok, aki mindig is szerette a valós sztorikat, a csodákat, a sorsszerű dolgokat. Számos történetből merített már erőt, ez is pont egy ilyen lesz: amikor azt hiszed a világ darabokra hullik körülötted, igazából pont egy újat teremt neked. Szóval ugrani kell, mert ott van a védőháló, csak még nem látod.
Történetem egészen az általános iskoláig nyúlik vissza. Amikor először megjött a havim, utolsók között az osztályban, akkor nagyon boldog voltam. Konstatáltam magamban, most már végre én is nagylány lettem. Az első két ciklusomat nem is vettem észre, szinte meg sem éreztem. Aztán a harmadiknál már voltak elég erős görcsök, szédülés és egy brutál erős derékfájás is társult hozzá.
3 éven keresztül szenvedtem vele, mire Anyukám megelégelte, és elvitt egy nőgyógyászhoz.
17 éves voltam, és éppen az első barátommal készültünk az első szexuális aktusra, szóval örültem is neki, hogy egy orvos lát engem előtte. Megvizsgált, de semmi elváltozást nem talált, a görcseimre pedig kiírt egy fogamzásgátlót.
Édesanyámban és bennem is felmerült a kérdés: vajon a nemi érésem közepette megéri bezavarni a hormonháztartást?
Mi van, ha olyan változást okoz, amit majd nem tudok visszafordítani? Féltem. De megmondom őszintén, az a fájdalom, amit minden hónapban átéltem a ciklusom során, az kegyetlen volt. Volt hogy kimaradtam programokból, megromlott a kapcsolatom számos emberrel, mondván, ennyire azért nem fájhat, ők is lányok, tudják milyen. Nem, nem tudták.
Mentálisan is megviselt, bezárkóztam lelkileg, elvonultam, és emiatt nem találtam a helyem a tinédzserkor sűrűjében.
De eljött a megváltás. Az első havi gyógyszernek is volt már hatása. A görcsök enyhültek, a közérzetem jobb lett, és egy kis idő elteltével már nem is rettegtem azoktól a bizonyos piros betűs napoktól. A szexuális életem rendben zajlott, pont úgy ahogy egy 18 éves tininek.
Forrás: Canva
Az évek során valami mégis megváltozott, kapcsolatok jöttek mentek, 25 éves voltam, amikor a munkából hazafelé az autómmal belegázoltam egy óriási tátongó lyukba. Abban a másodpercben egy éles fájdalom hasított az alhasamba. Nagyon megijedtem, mert nem múlt el, csak erősödött, ahogy tovább zötykölődtem a kátyús úton. Másnap azonnal elmentem egy orvoshoz, aki egyből felállította a diagnózist.
Ekkor kezdődött el a harc az endometriózissal.
Felvilágosítottak, hogy nagyon nehéz lesz teherbe esnem, több cisztám is van a méhfalon, rengeteg helyen heges és az egyik petefészkem majdnem teljesen össze van tapadva. Az én hibám is, belátom. A menstruációs panaszaim megszűnésével nem foglalkoztam annyira a nőgyógyászati dolgokkal. Az éves rákszűrésekre eljártam, mindig meg is kaptam a kérdést.
– Van más panasz?
– Nincsen – hangzott el a válasz. De hát nem volt, tényleg nem.
Ezután sokat fájt, az a gödör jó mélyre levitt, amibe 80-al belehajtottam. Ott voltam valahol a legalján.
Hatszáz cikk elolvasása, millió átsírt éjszaka után bekopogtatott hozzám a szerelem.
Ekkor voltam 27 éves. Tökéletes volt az összhang, nagyon jól kiegészítettük egymást. Már az elején a tudtára adtam, hogy mi a helyzet velem. Támogatott, elkísért a szűrésekre, fogta a kezemet a vizsgálóban.Tudtunkra adták, hogy gyermekvállalás előtt műtétre és petevezeték átfúvásra is szükség lesz. Őszintén megvallva, nagyon a kapcsolatunk elején voltunk, nem is gondolkodtunk gyerekvállaláson. Úgy voltunk vele, hogyha a rózsaszín köd után is ennyire jól megvagyunk, majd kitalálunk valamit. Innentől kezdve ez nem volt közöttünk téma, én pedig éltem az életemet, tudván, hogy velem ez van, ezt el kell fogadni.
Forrás: Canva
A fogamzásgátló szedését nem hagytam abba, mindig akkor szüneteltettem, amikor a doktor mondta. Egyik ciklusom előtt furcsán éreztem magam. Émelyegtem, szédelegtem, egyszerre volt melegem és fáztam. Gondoltam, az idő előrehaladtával változnak az endometriózis tünetek is, ezt betudtam pusztán ennek. A vérzésem kimaradt. Nem estem pánikba, előfordult már, ez is egyfajta mellékhatás a sok közül. A menstruáció csúszása, vagy teljes kimaradása. A várt ciklus után 2 héttel iszonyatos hányingerrel keltem reggel. Az első falat pirítós után rohantam a vécére, aztán a levegőben terjengő kávé szagtól ismét szaladnom kellett.
– Nem vagy te terhes – tette fel a kérdés Marci, jogosan.
– Ennyi bajjal? – válaszoltam vissza kicsit gunyorosan. Végül Marci elment a patikába, és egy szatyornyi tesztet tett az asztalra.
– Biztos ami biztos – nézett rám mosolyogva. Megcsináltam egyet, aztán még egyet, aztán már a hatodikat pisiltem le zsinórban. Az összes teszt pozitív lett.
Sokkot kaptam. Egyszerre voltam rettentő boldog, zavarodott, megtört, felelőtlen és reményekkel teli.
Másnap már az orvosi vizsgálóban találtam magam, ahol bebizonyosodott, hogy mind a 6 teszt igazat állított. Terhes vagyok. Marci nagyon boldog volt, biztatott, lelket öntött belém. A kezdeti sokk ellenére, az egészet egy csodaként éltem meg. Nagyon pici volt még a magzat, körülbelül 6-7 hetes. Többet nem tudtunk meg róla, csak azt, hogy ő oda beköltözött, és láthatóan jól érzi magát. Megnyugodtam, a bajaim ellenére éreztem, hogy nem lehet gond. 12 hetes kontrollvizsgálatra indultunk, nagyon vártuk már ezt a napot, ma talán a pici neme is kiderülhet. A legnagyobb kényelemben és nyugalomban feküdtem az ágyon, Marci mellettem simogatta a fejemet. Az orvos egyszer csak megszólalt, nem túl bíztató hangon.
Forrás: Unsplash
– Valami van a szívhanggal – lesokkoltunk, hirtelen megfagyott a levegő a szobában. Ezzel a lendülettel már programozta is az ultrahangot, észre se vettem, hogy bekent zselével, már rajtam is volt a készülék.
– Doktor úr mi a baj? – kérdezte Marci nyugtalanul.
– Baj? Itt nincsen semmi baj, úgy látszik, ahol elfér egy, ott elfér a második is. Ketten vannak.
Marcinak le kellett ülnie, én pedig hirtelen nevetésben törtem ki.
– Ketten, ez mégis hogy lehetséges?
A doktor úr sem tudott nagyon mit mondani, csak annyit, hogy: “Vannak még csodák.”
És tényleg vannak. Fogamzásgátló, endometriózis mellett ikrekkel voltam terhes. A várandósságomban voltak mélypontok, de összességében szerintem egy teljesen átlagos ikerterhességem volt. Lujzi és Milán császárral születtek a 37. hétre, mert az egyik picinek nem volt megfelelő a szívhangja. Mindenki boldog, egészséges. Marci és én valószínűleg gyerek nélkül is együtt lennénk, de így meg aztán pláne.