Egyéb kategória

Kiégtem, felmondtam. Imádom az új életem!

Nem szeretnék azok közé az emberek közé tartozni, akik úgy maradnak a munkahelyükön, hogy utálják azt. Érzem, változtatnom kell az életemen, és tudtam is, hogy hogyan.

vous - 2022.02.06.
Kiégtem, felmondtam. Imádom az új életem!

Könyvelőként dolgoztam egy cégnél, egyszerű, és kifejezetten unalmas munkát csináltam minden egyes áldott nap, ráadásul állandó hátfájással küzdöttem, hisz napi több órát ülő helyzetben töltöttem. Próbálkoztam már a fit labdával is, ám azon a helyzeten már csak a felmondás segíthetett.

A fizetésemmel sem voltam túlságosan megelégedve. Rengeteget dolgoztam, túlórákat is vállaltam, amiket persze nem fizettek ki arra hivatkozva, én döntöttem úgy, hogy tovább bent maradok elvégezni a feladataimat, arról ők nem tehetnek, hogy lassú vagyok.

Ez volt az a mondat, amikor meghoztam a döntést, és felmondtam.

Sokat gondolkoztam azon, mit szeretnék kezdeni az életemmel. A munkahelyem teljes mértékben meghatározta az életvitelem, ami miatt felszaladt rám pár kiló, egészségtelenül étkeztem, és az alvási ciklusom is teljesen felborult.

munka

Forrás: Pexels.com

Elhatároztam, hogy elvégzek egy gyorstalpaló IT kurzust, aminek segítségével két hónap alatt sikerült megtanulnom a programozás alapjait. Ezzel a tudással a kezdő fizetésem sokkal több volt, mint az öt év könyvelői tapasztalat után hazavitt összeg, és persze sokkal lazább körülmények között tudtam dolgozni. Nem kellett bejárnom, csak heti kétszer, így maradt időm arra, hogy egészséges ételeket készítsek magamnak, valamint rendszeresen mozogjak.

Először csak az edzőterembe jártam le, ám a hátfájásomon sajnos nem segítettek az ott lévő gépek. Emiatt elkezdtem jógázni, aminek köszönhetően elmúlt a fájdalom, és egy új szenvedélyre is szert tettem. A beosztásomnak köszönhetően esélyem nyílt arra, hogy fejlesszem magam, egészen olyan szintig, hogy elvégezzek egy jóga oktatói képzést.

A programozás mellett egy jóga stúdióban is munkát vállaltam, mint oktató.

Imádtam az új állásom, melynek következtében mozogni is tudtam pénzszerzés közben, mellette pedig a programozással biztosítottam magamnak a jólétemhez szükséges feltételeket.

A tapasztalatomból kiindulva azt tudom tanácsolni, hogy merjétek otthagyni a borzalmas munkahelyeiteket, és vágjatok bele valami olyanba, amit igazán szerettek csinálni.

Ági történetét Hargitai Alexandra dolgozta fel.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.