Mielőtt döntött volna arról, hogy elhagyja e a feleségét, úgy gondolta, tesz egy kísérletet.
Mert unta az otthoni életet. Unta a feleségét, a mindennapok szürke egyhangúságát. Unta a feleségét az ágyban, a konyhában. Unta a bevásárlásaikat. Unta a szavait. A kérdéseit. A kiszámítható hétköznapiságát. MINDEN érdekesebb, izgalmasabb és csillogóbb volt, mint az, ami estéről estére várt rá.
Ezért úgy döntött, hogy egy hónapon keresztül nem eszik mást, csak kenyeret. Nem tesz rá vajat. Nem bundázza. Nem bolondítja. Nem eszik mellé húst se sajtot. Nem ízesíti sóval. Nem iszik mellé tejet se teát, se gyümölcslevet. Nem eszik mást. Nem harap mást. Nem ízlel mást. Csak a mindennapi kenyeret.
Ahogy gondolta, úgy is tett.
Minden reggel, délben és este csak kenyeret evett. Úgy hitte, unja majd hamar. Eltelik majd a kenyér ízével hamar. De nem így történt. Ahelyett, hogy undorral forgatta volna szájában a kenyeret, éhségét pompásan csillapította az a kenyér. Sőt, alig várta a reggel után a delet. A dél után az estét, hiszen nem volt más, ami ingerelte volna szájpadlását, és persze meg is éhezett. Úgy, mint máskor, csak éppen az ínycsiklandó más étek helyett, hűségesen fogadta magába a kenyeret.
Éhét elverte, csillapította, jóllakott. Ha addig szerette a kenyeret, időközben a rabjává vált és különös tapasztalatokra is szert tett.
Mivel nagyon figyelt a kenyérre, egy idő után érezni kezdte a kenyér-kenyér közötti apró különbséget. Egyik nap sósabb volt a kenyér, máskor a kovász volt erősebb, harmadnap szárazabb volt a falat. Negyednap édesnek érezte a kenyeret, ötödnap viszont úgy vélte, a búza mellé került más is abba a kenyérbe. Rozs vagy zabszemeket őröltek együtt a búzaszemekkel. Aztán megérezte a liszthez adott víz ízét is. Később azt is érezni kezdte, mennyi nap érte a búzakalászt. Esett e rá elegendő eső. Nőtt e mellette pipacs. Megint később az is tisztán érződött, hogy az aratógépet vezető ember jókedvűen vagy búsan vágta e a rendet, szívből dagasztotta e a pék, vagy sem a kenyeret.
Minden, minden benne volt a kenyér ízében. Csak NAGYON kellett figyelni.
Akkor úgy döntött figyelni kezdi a feleségét is, éppolyan erős figyelemmel, ahogy a kenyeret.
És meglátta színeit. A lányt, akit valaha elvett. A nőt, akinek hol bús-hol vidám a kedve. Meglátta benne a gyereket. Az aprót, a jót, a kedveset. Mindazt, amit már elfelejtett, amit elfedett ezer más csábító kép, érintés, íz és illat.
És akkor úgy döntött, marad. És a feleségével osztja meg továbbra is, egy életen át a kenyeret.
