Talán ismerős a helyzet: egy pocsék munkanap után, lehangoltan, stresszesen és nyűgösen, sőt a világból kiábrándultan tartasz hazafelé. A legszívesebben elbőgnéd magad, mert aznap semmi se jött össze. Leszúrt a főnök, az a kolléganőd is hátba támadt, akiben még megbíztál, és a pároddal is sikerült összekapni telefonon valami pitiségen...
Szóval battyogsz hazafelé, és útközben szinte eléd ugrik a legmenőbb csizma, amit az utóbbi években láttál. Van pénzed, van kártyán is, de készpénzzel is jól állsz, nemrég volt fizetés, a hóvége meg még messze, és azt is tudod, hogy annyit úgyse költesz, hogy ne maradjon kajára, rezsire… Vagyis nincs természetes akadálya a vásárnak. Meg egyébként is úgy érzed, hogy arra a csizmára most neked szükséged van. Belehalsz, ha nem lehet a tiéd.
Egyáltalán nem érdekel az ára, az annál inkább, hogy legyen a méretedben. Kell neked és kész.
Amikor ebben a helyzetben vagy, egyszerre sok folyamat játszódik le a szervezetben, amelyek teljesen normális folyamatok és bizonyos határig érthetőek is a reakcióid. Amikor lehangolt, szomorú és dühös vagy, úgy tudod a leggyorsabban megváltoztatni ezt az állapotot, ha örömöt élsz át. Azt tapasztalatból már tudod, hogy a vásárlás élménye örömet ad, mert dopamint, boldogsághormont termel a szervezet. Azt is tudod, mert ismered a saját tűrőképességedet, hogy az aktuális állapotodat valahogy orvosolni kell.
De a csizmavásárlással ahhoz a módszerhez nyúlsz, ami túl sok pénzt húz ki a zsebedből és persze csak rövid ideig segít.
Természetesen eszemben sincs arra buzdítani, hogy amikor lelkileg a padlón vagy, ne jutalmazd-vigasztald magad valamilyen módon, én is tudom, hogy kell a vigasz, akkor is, ha hosszú távon nem feltétlenül ez a megfelelő módja a stressz levezetésének, vagy a megnyugvásnak… de…
A cikk folytatását ide kattintva >>> olvashatjátok!
