Egyéb kategória

Fogyókúra idején az sem mindegy, mikor esztek

Az egészséges életmód az apró változtatásokról szól. Egy kicsit több zöldséget esztek, egy kicsit többet sportoltok, és mindez hosszú távon eredményes lesz. Azonban nem csak az a fontos, hogy mit esztek, hanem az is, hogy mikor esztek.

vous - 2018.09.09.
Fogyókúra idején az sem mindegy, mikor esztek

Egy új tanulmány szerint, az, hogy mikor esztek az egészséges életmód szempontjából fontosabb, mint az, hogy mit esztek – írja a Mind Bodygreen.

A kutatásban résztvevő egyik csoport 90 perccel később reggelizett, mint szokott, és 90 perccel előbb vacsorázott, mint amúgy tette volna. Ezáltal meghosszabbították az éjszakai „böjtöt” 180 perccel. A résztvevőknek nem kellett változtatniuk a táplálkozási szokásaikon, azt ehettek, amit akartak a megadott időszakokban. A másik csoportnak nem határozták meg, hogy mikor, mit ehetnek. 10 hét után az étkezési idejüket megváltoztatott csoport tagjai átlagosan több mint kétszer annyi testzsírt vesztettek, mint a másik csoport tagjai.

Egyszerűen csak azáltal fogytak, hogy időkorlátokhoz kötötték az étkezéseiket.

Az éjszakai böjt időszak a vacsora és a reggeli között eltelt idő meghosszabbításán alapszik. Befolyásolja a táplálékbevitelt, a testösszetételt és az általános egészséget.

Forrás:
iStock
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.