Éjjeli bagoly vagyok, nem alszom sokat, de alapvetően nincs bajom az alvással. Mostanában viszont azt vettem észre, hogy felületesen alszom, rosszat álmodom, és még annyira sem vagyok kipihent a felkelésnél, mint amennyire egyébként hajnali fél hétkor szoktam. A nyakamba vettem tehát a Google-t, és nekiálltam kutatni: az a legvalószínűbb, hogy túl sok kék fény éri a szemeimet, emiatt nem tudok este pihenni. Úgy döntöttem, hogy kipróbálom: lefekvés előtt egy órával szigorúan semmiféle képernyőt nem nézhetek, hátha javul az alvásminőségem.
Hamar kiderült, hogy újságíróként ez azért nagyjából lehetetlen küldetés. Az első napon még nagyon szórakoztató volt a barátomat megkérni, hogy a lefekvés előtti utolsó órában olvassa már fel az e-mailjeimet, de egy idő után inkább idegesítővé vált, hogy nem tudom azonnal elolvasni, milyen levelem jött. Úgyhogy ezt a megfogadott egy órát hamar fél-háromnegyed órára redukáltam, hogy ne úgy feküdjek le, hogy semmit nem tudok a másnapi feladataimról. És igen: általában este 10-kor is dolgozom. Nem egészséges, de sokkal előbb készen vagyok a másnapi feladataimmal, ha már aznap elkezdem őket!
A rosszul alvásom valamikor két héttel ezelőtt kezdődhetett, először csak azt hittem, hogy a karácsonyi nagy zabálások vagy a szilveszteri kétnapos buli boríthatta fel a bioritmusomat. De hamar rájöttem, hogy a probléma nem átmeneti, és meg kéne keresnem a valódi okát.
Mivel január van, természetesen én is megfogadtam a rendszeres sport és az egészséges étkezés szent duóját, így biztos voltam benne, hogy nem a kevés mozgás vagy a rossz táplálkozás a probléma. Magamhoz képest elképesztően kiegyensúlyozott vagyok mostanában, így a stressz sem lehet probléma. A hálószobánk kellemesen hűvös, nem túl párás, nem a hőmérséklet a baj – ez is kizárva. Viszont rendszeresen a telefonommal fekszem és kelek (szó szerint: ez az utolsó, amit lefekvés előtt megnézek), ami a szervezetemnek azt jelezheti, hogy még nem jött el az alvás ideje – hiába vagyok pizsamában az ágyban, nyakig betakarózva.
Az elektronikus eszközök képernyője ugyanis úgynevezett kék fényt bocsát ki, ami hosszú távon rontja a szemünket és felborítja a testünk természetes ritmusát. A kék fény a Napból érkező különböző hullámhosszú fényekben is megtalálható, ugyanez a fény felelős az ég kékjéért is, mivel könnyen szétszóródik a légkörben a szennyeződéseken és a páracseppeken. A természetes változat azonban sokkal kevésbé káros a szemünkre, mivel szétszóródva érkezik hozzánk. A számítógépek, laptopok, tabletek és mobiltelefonok azonban teljes erőből, közvetlenül tolják az arcunkba, ez elképesztően leterheli a szemeinket.
De ami engem az alvásproblémáimmal sokkal inkább érdekelt, az az, hogy ez a kék fény (és egyébként minden mesterséges fény) felborítja a testünk természetes ritmusát, azaz a cirkadián ritmust. Ez pedig annyira fontos az egészséges élethez, hogy a 2017-es orvosi Nobel-díjat is ennek kutatásáért kapták tudósok. A belső óránk, azaz a cirkadián ritmusunk egy olyan időzítőrendszert takar, amely gyakorlatilag minden szervünk időbeosztását „egyengeti”: meghatározza, hogy az emésztésünk mikor élénkebb, vagy hogy a sejtjeink mikor újulnak meg aktívabban. Ezt a ritmust olyan külső tényezők is befolyásolhatják, mint a hőmérséklet vagy a természetes napfény – és a mesterséges fény.
A folyamatos mesterséges fény ugyanis azt üzeni az agyunknak, hogy még nappal van, dolgoznia kell – hiszen az őseink a nappal keltek és a nappal nyugodtak, akkor pihent a testük, amikor elsötétedett.
Mi már nem élünk sötétben, egészen addig világítunk, amíg le nem fekszünk az ágyunkba – én pedig ezt minden egyes este megspékelem még azzal is, hogy a telefonomat nyomkodom a hálószoba koromsötétjében.
Egy hét internet nélkül?! Kipróbáltam, van-e élet a kütyükön túl
Sziasztok, Mojzes Nóra vagyok, laptop- és sorozatfüggő. Valószínűleg ezzel a mondattal kezdenék egy csoportterápián. Szerencsére az egyhetes detox alatt önsegítő csoportot nem kellett felkeresnem, úgy éreztem, egyedül is le tudom gyűrni a függőségemet. Nem kell rosszra gondolni, nincsenek se alkohol-, se drogproblémáim, a tech cuccok viszont legalább annyira függőséget okozhatnak, mint a bódítószerek, talán csak kevésbé károsak. Talán… Belevágtam egy egyhetes digitális detoxba! A cikk ITT folytatódik.
Szóval azt találtam ki, hogy ez lehet az alapvető probléma: folyton érkezik az arcomba a fény, és ezért a szervezetem nem képes pihenő módba kapcsolni. Úgy döntöttem, hogy hét napig kevesebbet nyomkodom a telefonomat, és lefekvés előtt egy (vagyis inkább fél-háromnegyed) órával nem nézek már sem tévét, sem telefont. Spoiler alert: nem segített.
Már rögtön első nap rájöttem, hogy valamivel kénytelen leszek kitölteni ezt az egy órát, hiszen életem párja, ha nem tudtunk együtt filmet vagy sorozatot nézni, nekiállt játszani a Play Stationjén, így az esti egyórás romantikus beszélgetés lehetősége kiesett.
Kerestem tehát egy olyan könyvet, amit már egy ideje el akartam olvasni (Jodi Picoult-tól az Egyszerű igazság – hamar kiderült, hogy nem egy vidám történet), elővettem a felnőttszínezőmet, és reménykedtem, hogy ez a duó képes lesz majd nagyjából egy órán keresztül szórakoztatni lefekvés előtt.
Attól függetlenül, hogy nehezemre esett nem a sorozataimat nézegetni esténként, és hiányzott a közös filmezés a barátommal, meglepően jólesett egy kicsit elvonulni és olvasgatni vagy színezgetni. Az első este az újdonság varázsával hatott a dolog, és teljesen kiegyensúlyozottan, nyugodtan feküdtem le, biztos voltam benne, hogy most majd aztán jól kialszom magam.
Nem így történt: ugyanúgy rémálmok gyötörtek, és reggel fáradtabban keltem, mint előző nap. Úgy gondoltam, hogy ez biztosan még csak az első nap miatt van így, és másnap sokkal jobban érzem majd magam – de ugyanolyan rosszul aludtam ekkor is. A hét nap alatt csak egyszer törtem meg komolyan a fogadalmamat, amikor elaludtam egy filmen a nappaliban (hiába van benne Gal Gadot és Ryan Reynolds, a Beépített tudat azért nem a legizgalmasabb film a világon), és utána már nem volt kedvem egy órát még olvasgatni. De összességében elmondhatom, hogy egyáltalán nem aludtam jobban a kék fény kiiktatása után, és még a rémálmaim sem tűntek el nyomtalanul.
Ez persze nem azt jelenti, hogy semmi egészségügyi hatása nincs annak, hogy nem nyomkodtam annyit a telefonomat, és nem voltam a laptop képernyőjéhez szegezve.
A szemem biztosan megköszönte a fáradozásaimat, mivel neki is nagyon káros, ha túl sok kék fény éri, az pedig biztos, hogy az olvasottságomnak is jót tett ez az egy hét.
És az, hogy nekem tovább kell keresnem a rossz alvásom okát, nem azt jelenti, hogy nektek nem érdemes kipróbálni, segít-e a módszer, ha fáradtan keltek, és sokáig tart elaludnotok.
Amit viszont észrevettem magamon ebben az egy hétben, és amiért törekedni fogok egy kis képernyőmentes, színezős-olvasós időre lefekvés előtt mindennap, az az, hogy elképesztő mértékben enyhült a szorongásom. Nem vagyok egy nagyon idegbajos ember, de lefekvés előtt elszabadulnak a gondolataim, és pillanatok alatt a problémák legmélyebb bugyraiba tudom ásni magam. Mi lesz, ha zárlatot kap valami a nappaliban? Anyukám másnap hosszú utat kell hogy levezessen – mi van, ha balesetet szenved? Utazunk nemsokára repülővel hosszabb távot – mi lesz, ha lezuhanunk? Nem egészséges, de nagyon nehéz megállítani a gondolatspirált, ha egyszer már elkezdődött.
Az olvasás és a színezés hatására viszont egyáltalán nem gondolkodtam ilyeneken ebben az egy hétben – az elalvás biztosan kellemesebb volt, mint szokott, még ha az alvásminőségemen nem is javított sokat a képernyőtiltós módszer. Mindenkinek ajánlom, aki hajlamos ugyanígy szorongani, ahogyan én szoktam – lehet, hogy gyerekes dolognak tűnik a színezés, de úgy megnyugtatja az agyat, hogy utána eszetekbe sem jutnak majd a rossz gondolatok!
