Amikor online tornáztam, akkor egy pilatesóra volt a megfelelő, ez kezdődött Bora altatása után közvetlenül. Általában akkor még Bálint, a nagyobbik gyerekem, fent volt, így izgatottan figyelte, milyen gyakorlatokat mutat a képernyőn a néni, és anya azt hogyan utánozza a jógamatracán. Bálint általában pár gyakorlatot megpróbált velem együtt végrehajtani. Ennek már több mint egy éve. Azóta nem jógázom itthon, de Bálint egyre inkább érdeklődik a sportok iránt. Bő fél éve akrobatikus tornára jár, ami nagyon sokat fejlesztett a mozgásán, koordinációján, valamint az erőnlétén is.

A sportok körét szerettem volna a korábbi jógás érdeklődése kapcsán kibővíteni, és éppen kapóra jött az Erdei jógakaland könyv, ami a legkisebbeknek varázsolja játékká ezt a mozgásformát. Ennek kapcsán pedig jó sok kérdés merült fel bennem:
Jó, ha a gyerekek jógáznak?
Mennyire képesek helyesen végrehajtani a mozgásokat? Erről kérdeztem Bánhidi Dórát, a Jógakaland márka anyukáját és Iványi Réka gyerekjógaoktatót, a Csíkos Zsiráf Stúdió gyógypedagógusát.
Hogyan született meg a könyv?
A mese Schallinger Richárd, népszerű író, kisfiam apukája tollából született meg, aki szellemes, kedves stílusban mesél egy kisgyerekről, akit nagy kihívások elé állítanak a Jógaországban lakó kisállatok.
A könyvhöz és annak karaktereihez, valamint a jógához kapcsolódó termékek teszik teljessé a Jógakaland brandet a gyerekszobadekorációtól a jógapárnáig.

Gyönyörű fotókkal bizonyítjuk be: a szabadtéri jógáról télen sem kell lemondanotok!
Ki mondta, hogy a szabadban csak nyáron lehet sportolni?! Ezt a hatalmas butaságot ideje kiverni a fejetekből. Ebben most mi is igyekszünk segíteni, mégpedig úgy, hogy lenyűgöző havas tájakon jógázó emberekről mutatunk képeket. Hátha ti is kedvet kaptok majd hozzá, ki tudja.
A könyvet, nem titok, hogy te inspiráltad. Mióta jógázol?
2013 óta jógázok intenzíven. Ármin kisfiam előtt két évig, aztán vele a pocakban kismamajógára jártam, a születése után pedig újra elkezdtem a hatha jógát.
A cikk folytatását elolvashatjátok a blogomon IDE KATTINTVA!