Akkor fussunk! – szól a nap témája a VOUS-n, és naponta mondja ezt magának Garami Katalin is, akivel egy kávé mellett beszélgettem sportról, életmódról, álmokról, de legfőképp kitartástól.
Egy egyetemi tanáromtól három éven keresztül számtalanszor megkaptam egy fontos tanácsot (a különböző történelmi személyekről készített kiselőadások apropóján), miszerint senki se menjen úgy randevúra, hogy nem ellenőrzi le, kivel is készül megismerkedni! Habár nem randevú, és nem történelmi személy kapcsán, de én is „felcsaptam” a Google-t, amikor megtudtam, Garami Katalinnal fogok interjút készíteni. Az internetes keresések számtalan eredményt és egyéni csúcsot mutattak, de még így sem igazán tudtam, ki is pontosan ő. Egyvalamiben azonban biztos voltam: egy kétszeres IRONGIRL-nyertessel és egyben egy olyan fiatal nővel fogok beszélgetni, aki a riói olimpiai kvalifikációra készül.
Mi is az az IRONGIRL?
Az évente megrendezésre kerülő IRONMAN verseny kísérőrendezvénye, egy olyan futóverseny, ami nekünk, nőknek szól.
Az idei verseny tudnivalói:
Bevallom, az egyéni csúcsokon és versenyeken kívül nem sokat találtam rólad az interneten. Mesélnél egy kicsit magadról, mivel foglalkozol?
Nehéz pontosan meghatározni, hogy mivel foglalkozom. Abszolút kettős személyiségnek mondanám magam, a sport ugyanis a gyerekkorom óta az életem része, így valahol sportoló vagyok, de mellette a hétköznapokban leginkább dolgozó nő. Alapvetően közgazdászként élem az életemet hétfőtől péntekig reggeltől délutánig, aztán ezután kezdődik a másik életem, amikor futó vagyok a Footour Sport Egyesületnél – legalábbis próbálok az lenni. Próbálom az életem e két részét külön kezelni.
Én a munkahelyemen egy hétköznapi dolgozó nő vagyok, a pályán pedig csak egy atléta, ugyanúgy, mint a többiek.
Jól értem: a futás számodra egy második munka, nem pedig hobbi?
Nehéz a kettőt különválasztani, mivel szeretek futni. Ha pedig szeret az ember valamit, akkor azt nem feltétlen kell „munkának” érezni, az már a hobbira hajaz. Viszont mivel mindennap csinálom, így már több mint egy hobbi. Azt hiszem, azon szerencsés emberek egyike vagyok, akiknek a munkájuk a hobbijuk is egyben.
Hogyan tudod összeegyeztetni a „dolgozó nő” hétköznapjait a futással?
Nehezen, sok-sok logisztikával jár ez együtt. Miután véget ér a munkaidőm, indulok a pályára a hét minden napján, és estig edzek. De szerencsére a „háttérországom”, a kis családom mindenben segít, és amivel csak tudnak, könnyítenek a napjaimon. Így például nekem a hétköznapi rutinbevásárlás is legtöbbször kimarad, bár ezt nem is annyira bánom. Ilyenkor ezeket a dolgokat hétvégére halasztom, amikor „csak” edzeni kell.
Mennyire lehet ezt bírni?
Hosszabb távon nehezebben, viszont ha sérülés vagy valami miatt nem futhatok, azt veszem észre, hogy szétcsúsznak a napjaim. Hiányolom, igénylem az edzést.
Milyen versenyekre szoktál pontosan készülni, és hogy néz ki egy felkészülési időszak?
Alapvetően én félmaratonra és maratonra készülök. Az év két részre oszlik: egy tavaszi és egy őszi szezonra. A tavaszi szezonra októbertől júniusig edzünk, versenyzünk, majd két-három hét pihenőidőszak következik. Ez természetesen nem a teljes pihenést jelenti, csupán annyit, hogy nem megyek mindennap ki futni, többet úszom, vagy ha épp futni is megyek, akkor úgymond végre „just for fun”. Ha nem esik jól tíz kilométert futni, akkor csak épp hármat futok, vagy elmegyek olyanokkal edzeni, akik most ismerkednek a futással.
A lényeget még nem kérdeztem: hogyan lett belőled futó?
Kilencévesen kezdtem el atletizálni és sífutni, és ez végigkísérte a kamaszkoromat is. Ezt követte egy hosszabb időszak, amikor nem foglalkoztam a versenyzéssel egy sérülés miatt, és körülbelül három éve találtam ki, megcsinálom azt, amit gyerekként megálmodtam magamnak. A klasszikus athéni maratoni távot tűztem ki célul, mivel gyerekkoromban édesapámmal erről álmodoztunk, hogy egyszer bizony de jó lenne ezt lefutni. Habár ő nem élhette meg, felkészültem, és lefutottam.
Innentől nem volt megállás, jöttek az újabb és újabb célok, gondolván, ha erre képes voltam, másra miért ne lennék.
Három éve Athénban volt a sportkarriered első komoly állomása, mára azonban már azt is elmondhatod, hogy kétszeres IRONGIRL-győztes vagy itthon.
Igen, kettőből kettő, ha szabad ezt így mondani. (A versenyt ugyanis 2014 óta rendezik meg Magyarországon – a szerk.) Szuper érzés, hogy egyre több ember ismeri meg az IRONMAN és az IRONGIRL verseny nevét, és ezáltal az én nevemet is. Egyre többen megismernek és gratulálnak, tanácsokat kérnek, és ezek a pozitív visszajelzések mérhetetlen örömmel töltenek el. Ráadásul az IRONMAN versennyel évek óta szemeztem, de úszni és biciklizni kevésbé szeretek, így óriási öröm volt, hogy önmagában a futással részt vehettem ezen a megmérettetésen.
Szuper üzenete van annak, hogy „hétköznapi” közgazdászként is lehet valaki IRONGIRL. Mennyire fontos számodra, hogy ilyen példát közvetíts az emberek felé?
Nagyon fontosnak tartom, hogy lássák az emberek, hogy lehetetlen nem létezik. Én magam is gyakran találkozom a hétköznapokban azzal, hogy az emberek irigykednek, ha elmesélem, hogy megyek futni. Közben mindenkinek kéne szánnia időt a testedzésre, pláne, ha erre irigykedik, ha ezt igényelné is. Minden csak a saját elhatározásunkon múlik, így a futás sem olyan elérhetetlen, mint gondoljuk. Nem kell az edzést minden embernek sportolóként űznie, erre a legjobb példa, hogy a tavalyi IRONGIRL-ön nem egy olyan lányt láttam, akiről első ránézésre könnyen rávágnánk, hogy „ő biztosan nem edz”, és közben vette a bátorságot, az erőt, és odaállt. Akarta és lefutotta. Mert a lényeg, hogy mi magunkban akarjuk elérni a kitűzött célt!
Úgy tudom, készülsz a riói olimpiai kvalifikációra. Mit jelent ez pontosan?
Az elmúlt fél évem csak a készülés jegyében telt, mind fizikális, mind lelki szempontból. Ezenfelül az étrendemen is próbáltunk egy picit alakítani, már amennyire ezen a munkám mellett lehetett. Másfél hét múlva próbálom meg a kvalifikációt, ami annyit jelent, ha egy bizonyos szintidőt lefutok, akkor irány a nyári olimpia. Ha háromnál több versenyző nevez, akkor természetesen a három legjobb versenyző kap zöld utat. Idén mi összesen körülbelül nyolcan jelentkeztünk erre a megmérettetésre. A kvalifikációs időszak alatt a jelentkezők többször is próbálkoztak, de mi az edzőmmel, Markocsán Sándorral úgy döntöttünk, csak egyszer próbálom meg idén, hiszen az ember nem fut mindennap maratont.
Másfél hét? Az már mindjárt itt van. Hogy bírod, már ami az izgulást és az idegeskedést illeti?
Nagyon izgatott vagyok! Úgy érzem, felkészültem, bár mindig lehet egy picit még többet beletenni a dolgokba – mondaná a maximalista énem, de közben pedig tudom, hogy mindent, amit tudtam, megtettem a készülés érdekében. Ha ez így, ezzel a készültséggel sikerülni fog, az leírhatatlan boldogság lesz.
Belőletek is lehet IRONGIRL!
Az IRONGIRL versenyt nemcsak Garami Katalin, de Takács Nóra is lefutotta tavaly. Ha idén ti is kipróbálnátok magatokat, ne habozzatok, ide kattintva nevezzetek! A versenyre bárki jelentkezhet, így még a VOUS-lányok is ott lesznek, akik kezdőként egy szuper edzéstervvel készülnek fel hétről hétre a nagy megmérettetésre.
