Egyéb kategória

Csecsemőknek adni tilos! – Biztos, hogy a méz szuperegészséges?

Ha valamikor, akkor most biztosan a méz szezonja van. Ezt tesszük a forró teánkba az édes ízért, ebből kanalazgatunk torokfájás esetén, de főleg a karácsonyi sütkérezés közepette van legjobban a hasznunkra. A méz számos szempontból szükséges a szervezetnek, de természetesen vannak szabályok a fogyasztására vonatkozóan. Hogy milyen előnyei és hátrányai vannak, milyen tévhitek övezik – ezekből csemegézünk most.

vous - 2016.11.18.
Csecsemőknek adni tilos! – Biztos, hogy a méz szuperegészséges?

A méz korábban már bizonyított, amikor különböző szépségápolási kencék egyik alapanyagaként nyúltunk utána. Sőt, még Takács Nóra szerint is isteni pattanásűző tud lenni. Ez eddig oké, de mi van, ha ez az aranyló csoda nem a külsőnkre kerül, hanem be a szervezetünkbe? Nézzük.

Kell is, meg nem is         

A Daily Mail néhány hetes írása azt jelenti ki, hogy igazából meg lehet élni méz nélkül. Mindezt arra alapozza, hogy ez a ragacsos anyag egy azon hozzáadott cukrok közül, melyeknek nincs táplálkozási előnye. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy mindeközben – már régóta – számos pozitív tulajdonságáról tudunk. A mai orvostudománynak rengeteg olyan történelmi állítással kell szembenéznie, melyek a méz egészségügyi előnyeiről szólnak. Tudniillik, használták már 4000 évvel ezelőtt az ájurvédikus gyógyításban, valamint az ókorban az egyiptomiak körében is közkedvelt volt, de még a Biblia is mellette érvel.

Az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériuma kiemeli, hogy olyan hasznos ásványi anyagokat tartalmaz ez a méhek által megalkotott édes anyag, mint a vas, a kalcium, a foszfát, a réz, a cink, a kálium vagy a magnézium.

Vitamintartalma pedig így fest:

  • B1-,
  • B2-,
  • B3-,
  • B5-,
  • B6
  • és C-vitamin is rejtőzik benne.

Azonban az egy hatalmas tévhit, hogy a mézzel kellően feltölthetjük a szervezetünket vitaminokkal és ásványi anyagokkal, ahhoz ugyanis a benne található mennyiség kevés.

Az enyhén savas pH-értékű méz antiszeptikus, azaz fertőtlenítő hatású. Vértisztító, így pozitívan hat az emésztésre, a vérkeringést serkenti, miközben a vérnyomást csökkenti. Jót tesz az izomzatnak, és energiatartalmának köszönhetően némi löketet ad fáradtság esetén. A Guardian pedig arról számolt be, hogy ha valaki szezonális allergiában szenved, érdemes egy kanál mézet megennie mindennap, így csillapítva a gyakori köhögést. De a sima, megfázásos köhögésen is segít.

Az Egészségügyi Világszervezet egy egész tanulmányt publikált arról, hogy ez az édes anyag jobban hat felső légúti fertőzés esetén, mint az e problémára kifejlesztett gyógyszerek.

Csecsemőknek tilos adni belőle!

Nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy nem szabad 1 éves kor alatti csecsemőknek adni a mézből. Se közvetlenül, se feldolgozott formában. Ugyanis egy olyan baktérium – Clostridium botulinum – fordulhat benne elő, amely egy ritka, de súlyos típusú ételmérgezés által akár bénulást is eredményezhet.

A fogak köszönik szépen, de nem kérnek belőle!

A fertőtlenítő hatására hivatkozva állítják egyesek azt, hogy a méz fogyasztása gátolja a fogszuvasodást, azonban nem ajánljuk, hogy a fogkrémetek helyett ezzel mossátok innentől a fogaitokat. Magas cukortartalma ugyanis dominál az antiszeptikus tulajdonsága felett, és mint köztudott: minden, amiben van cukor, az csak rosszat tesz a szájban.

Forrás:
iStock

A fogyókúrázók szintén elkerülik?!

Őszintén bevallom, hogy itt igen bizonytalan vagyok, ugyanis folyton megy a harc arról, hogy akkor most hizlal-e, vagy sem, a méz. A kérdésben nem tudok, és nem is akarok állást foglalni, igyekszem mindkét oldalt ismertetni veletek.

A fentebb már említett energiatartalma miatt emlegetik egy lapon a hízással. Egy biztos: ha mértékkel fogyasztjátok, nem kell nagyobb számúra cserélnetek a ruháitokat.

Mennyit fogyasztunk belőle, és mennyit kellene?

Annak ellenére, hogy hazánk a nagyobb méztermelő országok közé tartozik, és az Európai Unión belüli mézkereskedelemben jelentős részesedésünk van, a magyar lakosok körében kevésbé népszerű. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal közleménye szerint az egy főre jutó éves mézfogyasztás 0,7 kg. Ez ugyan komoly előrelépés az előző évekhez képest, de még messze nem éri el a napi minimum – 2 teáskanálnyi – értékhatárt. Azonban mivel a méz is egyfajta cukor, csak mérsékelten szabad enni belőle. Az Egészségügyi Világszervezet tavaly megjelent sajtóközleményéből kiderül, az emberek napi cukorbevitele nem haladhatja meg a 25 grammot (6 teáskanál), ebbe az értékbe pedig a mézet is bele kell számolnotok.

Keressétek a hazait!

Végezetül pedig annyit, ha fontos nektek, hogy milyen mézet vásároltok, és szeretnétek a magyar változatokra koncentrálni, akkor van egy jó hírem. Október közepén írt az MTI arról, hogy Baross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke bejelentette: három hónapos méznépszerűsítő kampányba kezdenek. Ennek keretein belül pedig a hazai termelők hazai termékeit egy speciális, dombornyomott mézesüvegbe töltik, és egy olyan zárszalaggal látják el, melynek köszönhetően könnyen megkülönböztethetők lesznek az importált verzióktól.

Ajánlott cikkek