Egyéb kategória

Hoppá! Ezektől a reggeli szokásoktól hízhattok

Bármennyire is odafigyeltek az edzésre és az étkezésre, mégsem indul be a fogyás? Lehet, hogy reggel, ébredés után rontjátok el valahol. Most hoztunk öt olyan dolgot, amire figyeljetek oda, miután kikeltetek az ágyból, mert hizlalhatnak!

vous - 2016.11.15.
Hoppá! Ezektől a reggeli szokásoktól hízhattok

Nem is gondolnátok, milyen apróságokon múlhat a fogyás. A Women’sHealth segítségével most összegyűjtöttünk néhány dolgot, amire érdemes odafigyelnetek korán reggel, és nem, nem csak az étkezésről lesz most szó!

Objektum doboz

1. Túl sokat alszotok

Lehet, hogy azok a szerencsések, akik napi tíz órát alszanak, mégsem olyan szerencsések? Azt már ugyan mindenki hallotta, hogy a kevés alvás (egy csomó más rossz dolog mellett) hízáshoz is vezet, de most ennek az ellenkezője is bebizonyosodott: ugyanis a napi tíz óránál többet alvóknak sokkal magasabb a testtömegindexük. Mi a megoldás? Lőjétek be magatoknak a kötelező napi nyolc óra alvást, abból baj nem lehet!

Objektum doboz

2. Sötétben készülődtök

Bármennyire is csábító kiélvezni a kellemes reggeli félhomályt, a kutatók azt javasolják, inkább azonnal húzzátok fel a redőnyt. Ez azért fontos, mivel azoknak, akik napi 20-30 percet napfényben töltöttek, sokkal alacsonyabb volt a BMI-jük, mint azoknak, akik sötétben töltötték a napot. Arról nem is beszélve, hogy a hangulatotokra is jó hatással lesz!

Objektum doboz

3. Nem ágyaztok be

Azok, akik nem csinálják meg rendesen az ágyukat, sokkal rosszabbul alszanak – a kutatók szerint legalábbis. És ahogy azt már feljebb is említettük, rossz alvással egyenes út vezet a hízás felé, úgyhogy szánjatok rá reggelente pár percet, és vessétek be az ágyat!

Objektum doboz

4. Nem méritek le magatokat

Bár sok diétázónak javasolják azt, hogy ne álljon a mérlegre minden reggel, ennek most az ellenkezője bizonyosodott be: egy kutatás szerint ugyanis azoknak a nőknek sikeresebb a fogyókúrájuk, akik rendszeresen mérik a súlyukat. És mi a legideálisabb időpont erre? Hát persze hogy a reggel!

Objektum doboz

5. Keveset reggeliztek

Jó ötletnek tűnhet egy kalóriaszegény joghurttal indítani a napot, de nem az. Inkább kezdjétek a napot egy kiadós reggelivel (mi itt gyűjtöttük össze a legjobbakat), ami feltölt titeket egész délelőttre – így a nap folyamán sokkal kevesebb kalóriát is fogtok bevinni a szervezetetekbe!

Ti mivel indítjátok a napot?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Neked milyen a BudaPart? – Most fotópályázatban mutathatod meg!
Világ
Neked milyen a BudaPart? – Most fotópályázatban mutathatod meg!
vous - 2023.05.23.
Mutasd meg, hogy neked mit jelent a BudaPart! Szívesen töltesz időt a BudaParton, itt élsz vagy épp itt dolgozol? Most itt a lehetőség, hogy megörökítsd kedvenc pillanatod vagy hangulatod! Május 22-én, hétfőn indul a „Nekem a BudaPart...!” fotópályázat, ahol három témában mutathatják be a városnegyedet a pályázók, a legizgalmasabb 50 fotóból pedig kültéri pop-up kiállítás készül, mely ingyenesen lesz látogatható a nyár folyamán.

Otthon

Milyen tolóajtók közül választhatunk?
Otthon
Milyen tolóajtók közül választhatunk?
vous - 2023.06.01.
Az emberek többsége olyan lakásra vagy házra vágyakozik, ahol valóban otthonra találhat. A modern lakberendezési irányzatokban a praktikus, esztétikus és energiahatékony lakberendezés kiemelten fontos, de gyakran szembesülünk a hely szűkösségével. Az alábbiakban néhány megoldást tekintünk át, amelyek egyszerűbbé és modernebbé változtatják mindennapjainkat, miközben a lakásunk is letisztultabb megjelenést kap.